Kiadós reggeli - nyári zöldséges sült polentapite

zoldseges_polenta03_fin.jpg

Mindig hálás tudok lenni, ha nem kora reggel kell improvizálnom valamit reggelire, mert voltam olyan kedves magamhoz, hogy előző este előkészítettem. Mindenkinek jót tesz, ha éjjel zavartalanul pihenhet, és ez vonatkozik a polentapitére is. Kipihenten nyújtja a legjobb formáját: reggel, remegősen, szeletelhetően, hidegen a hűtőből.

 

A nagymamámtól, az isteni, buja tölteléktől széteső, kanállal ehető beiglik királynőjétől örököltem azt a késztetést, hogy az ételeket kicsit túltömjem, és legszívesebben ebbe is még több és több finomságot tennék, de akkor a polenta nem tud rendesen összeállni és szeletelhetővé válni. A másik, szétesést generáló tényező a türelmetlenség. Legalább egy fél nap kell neki, hogy elérje a legjobb állagot. Cserébe mindenféle zöldséggel, hússal, füstölménnyel, túrókkal, sajtokkal együttműködik.

 

A polentát hagyományosan kukoricalisztből főzik az olaszok, abból krémesebb kását kapunk. Ha masszívabb puliszkát szeretnénk, akkor lehet kukoricaliszt és kukoricadara keverékéből készíteni, ezt a változatot viszont érdemes csak darából.

 

Ez itt egy nagyon egyszerű, nyári zöldséges, friss zöldfűszeres rakottas, amely maradékokból, például grillezésről maradt zöldségekből és elfogyni nem akaró leves felhasználásával is készülhet. Első lépésként a zöldségeket készítem elő, és csak utána főzöm a polentát, hogy a sütőtálban, a zöldtartalommal együtt nyerhesse el tortaformáját.



Hozzávalók:

 

15 dkg kukoricadara

Kb 5 dl víz, vagy maradék leves

15 dkg karfiol

15 dkg zöldborsó

2 marék bébispenót

1 vöröshagyma

1 nagyobb cukkini

Olívaolaj, só, és zöldfűszerek: menta, zsálya, bazsalikom (ha kéznél van, egy kis lestyán, turbolya is mehet bele)

 

Elkészítés:

 

A sütőt 200 Celsius fokra kapcsolom.


A zöldborsót kifejtem, vízben, vagy alaplében megpárolom.

 

A cukkinit megtisztítom, és nem túl vékony karikákra vágom. A karfiolt rózsáira szedem és tovább bontom, a szárát is felhasználom: kb 5 centis darabokra vágom. A vöröshagymát megpuholom, félbevágom.

 

Mindezeket a zöldségeket egy közös, sütőpapírral bevont sütőtálcán, egy kicsit meglocsolva olívaolajjal, a sütőben nagyjából negyed óra alatt megsütöm.

 

A kukoricadarát vízben vagy levesben masszívra főzöm. Puhulásig folyamatosan kevergetni kell, ahogyan zsörtölődik és puffog.

 

Az elkészült zöldségek közül a cukkini egy részét darabokra vágom, néhányat meghagyok a tetejére egész karikában, a karfiolszárakat tovább aprítom.

 

A bébispenótot megmosom és ha nagyobb levelűek, akkor apróbbra tépkedem.

 

Az összes zöldséget a polentához keverem, a zöldfűszerek nagy részét is. A bébispenótot nyersen adom hozzá, a meleg masszában megpuhul. A zöldséges polentát átforgatom a tortaformába, amit előzőleg kicsit bevizeztem. Elegyengetem, és visszateszem a sütőbe 7-8 percre 220 fokra grillezni.

 

Forrón megszórom a zöldfűszerek maradékával és hagyom kihűlni. Azután mehet pihenni a hűtőbe éjjelre.

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr8912661481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása