Világsláger kicsiknek: medvehagymás vöröslencse hummusz

voroslencsehummusz.jpg

Ez itt falafel hummusszal. Kérsz? - nyújtotta felmenőjének egy kisfiú három, dió nagyságú sárgolyóját egy kis homokszórással. Itt kezdtem figyelni rájuk. Kiderült, a hároméves Áron otthon rendszeresen megvívja dominanciaharcát ötéves nővérével, melyiküké legyen az utolsó kanál tanini az üveg alján. Ez a tortakrém maradékainak megszerzéséhez hasonlóan fontos ügy náluk. A mi családunk is három generációs hummusz- és tahinirajongó, és többféle verziót is készítünk a mártogatósok szultánjából, attól függ, kinek milyen kattanása van. Ez a változat a klasszikus csicseriborsónál könnyebben emészthető lencseféléből készül, fokhagyma helyett a lágyabb árnyalatú medvehagymával. És a tahini is pótolható (persze nem, csak ha mégis muszáj).

 

 

Alapvetően semmi baj a fokhagymával, csak büdös, csípi a nyelvet és apró darabjait, ha a nyelvre akadnak, muszáj kiköpni a békakirályfis tálcára és utána olyan arcot vágni, mint akivel pácolt földigilisztát akartak volna megetetni. Jó, elnapoljuk a fokhagymát, próbáljuk ki a medvehagymát szordínósan. Siker.

 

 

Tavaly ilyentájt a Mecsekben túráztunk, és meglepett, hogy még mindig terem az erdőben medvehagyma, még mindig lehetett gyűjteni és felhasználni ezerféleképp a krémlevestől a pesztón át a pogácsákig és medvehagymás édességekig. Májusra mindez már lehet, hogy unalmas, de ha maradt még néhány szál a hűtőben, ne vesszen kárba.

voroslencsehummusz3.jpg

 

 

Hozzávalók:

 

15 dkg vöröslencse

1 kk szódabikarbóna

4-6 szál medvehagyma

1-2 ek tahini

Olívaolaj, római kömény, só és citrom ízlés szerint

 

 

Elkészítés:

 

A vöröslencsét megmosom, áztatom, majd vízben vagy zöldségalaplében puhára főzöm. A főzővizéhez egy kis szódabikarbónát teszek, hogy ne puffassza a kosztost.

 

A medvehagymát mosom, aprítom, elkeverem a kihűlt, leturmixolt lencsével, majd hozzáadom a többi fűszert is, végül olívaolajjal meglocsolom.

 

 

Tipp1: A szezámmagra érzékeny gyerekek, vagy egy éven aluli fogyasztók kedvéért a tahinihoz hasonló krémet lehet készíteni pillanatok alatt zablisztel, olívaolajjal és rizstejszínnel. 3 evőkanál zablisztet megpirítok, majd olívaolajjal és 1 evőkanál rizstejszínnel keverem el, hogy krémes állagot kapjak.

Tipp2: A kenyeret helyettesíthetjük például batátalepénnyel, batátatócsnival

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr648681958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.