Váratlan siker: gránátalmás diós grúz céklakrém

 ceklas.jpg

 

Amikor egy Kaláka koncert után betértünk a Vai me! grúz látványkonyhás gyorsétterembe, meglepetésemre nem a hacsapuri lett a nagy sláger. Egy előétel, a céklás pkhali vagyis a grúz céklakrém úgy elfogyott pillanatok alatt, mint az első kosár ananász a thai majombüfé fesztiválon. Persze nincs sok megfejtenivaló abban a kérdésben, mit tud a gyerekek körökben kétes népszerűségű cékla, amikor olyan finomságokkal játszik egy bandában, mint a  pirított dió vagy a gránátalma. Ez a zseniális grúz mártogatós fűszeres, jellegzetesen borsos, úgyhogy itthon egy gyerekváltozatot nyújtottam be minőségellenőrzésre néhány nap múlva vacsorakor, és abból sem kellett eltenni másnapra.

 

 

Miután a téli cékla kifutott, kis szünet után már megjelent zsengébb, frissebb ízű nyári cékla. Ez egy újabb esély a kultúrnövény megszerettetésére, mert jó esetben sokkal lágyabb, kevésbé kesernyés, főleg ha sikerül elcsípnünk a gyönyörű, csíkos, úgynevezett chioggia fajtát. A hagyományos grúz előételben - amely spenótos változatban is létezik, talán ismertebb is - a cékla levelét is bele szokták metélni, úgyhogy azt is meg lehet próbálni. Az eredeti krémhez képest a gyerekváltozat kevésbé fűszeres, bors egyáltalán nincs benne, az ecetet citromlé helyettesíti, és belekerült egy kis körte is, hogy tovább lágyítsa a cékla ízét. Gránátalmával másfél éves kortól, anélkül egyéves kortól kínálhatjuk.

 

ceklakrem_fin_1.jpg 

Hozzávalók:

 

Kb 20 dkg cékla

½  körte

7-8 dkg darált dió (vagy vegyesen dió és kesudió)

Néhány szál metélőhagyma

3-4 ek gránátalma

citromlé, olívaolaj

Opcionális: friss koriander, aprított céklalevél

 

  

Elkészítés:

 

A sütőt 190-200 fokra melegítem. A céklát megtisztítom, és alufóliába tekerve 40-60 perc alatt megsütöm.

 

A körtét meghámozom, felkockázom, a diót megpirítom, majd ledarálom, a gránátalma magjait kioperálom. A sült céklát felkockázom, és a körtével együtt botmixerrel lepürésítem, hozzákeverem a diót, a citromlevet, a zöldfűszereket, és a gránátalmát. Egy kis olívaolajjal meglocsolom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr48775002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.