Három éve nem evett gyümölcsöt - mit üzen egy válogatós gyerek?

ht3_fin_1.jpg

“Látom, a kislányod almát eszik. De szerencsés vagy, az enyém egy harapást sem hajlandó. Hús, krumpli, tészta, süti. Ennyi”- sorolja egy anyatárs a kijelölt kosárlabda pályán. Hello Kitty-s gumilabdát dobálunk a palánkra, közben kérdezgetni kezdem. Ő sem egy kísérletező alkat, mint kiderül, és vannak még jó páran, akiket nemigen szoktak a gyerekeik transzban látni a piacon, ha kezdődik az eper- és spárgaszezon, tőlük viszont lelkesedést várnak. Jó ideje figyelem a gyerekeket, és beszélgetek anyákkal, mit esznek, hogy esznek, és most néhány gyerek kikérhetné magának, hogy ő nem olyan egyszerű, mint egy sípoló fürdős kacsa, hogy amit a szülei nem esznek, azt ő sem. Tényleg annyi érdekes hóbort, családtörténet, játszma, és lázadási mesterterv van a fényevők, a színek szerint turkálók, vagy brokkolival dobálózó akcióművészek mögött. Ezekből gyűjtöttem össze jó párat.

 

Azért csak fel fog nőni

 

Sokszor olvasom azt dietetikai tanácsadó levelekben szülők kétségbeesett felvetéseire, hogy nem baj, ha a gyerekeknek vannak válogatós korszakai, ezeket beavatkozás nélkül is ki lehet nőni. Vagyis minél kevesebb hisztériát csapunk az étkezés körül, annál valószínűbb, hogy egészséges kapcsolatot tud kialakítani az ételekkel.

 

Ezt magamnak is mondogatom, mert amióta bő öt éve autoimmun betegségem miatt életmódot váltottam és megtapasztaltam, hogy a táplálkozásnak mekkora befolyása lehet az egészségre, hajlamos voltam démonizálni a haszontalan alapanyagokat, és gondoltam, majd ha gyerekem lesz, akkor csupa egészségeset adok neki, és tán chia mag lesz a jele oviban. Aztán ahogy nőtt, és egyre több ételre kíváncsi volt, úgy lazítottam, mert a tiltás és aggodalmaskodás  mintáját továbbadni egészségtelenebb, mint mondjuk az E-számok jelentős része.

 

A gyerek etetése a legtöbb szülőnek érzékeny terület. Ha megfigyeljük magunkat, saját szokásainkat, családon belüli kapcsolatainkat, könnyebb átlátnunk, mit is akar mondani a gyerek azzal, ha túl keveset, vagy épp túl sokat eszik, ha kihisztizi, ha jutalomként követeli, ha még egy rövid villamosúton sem tud nass nélkül maradni, vagy ha turkálja, utálja, unja, a kismotorja kerekei közé tömi, a szekrényben mumifikálja, a párnára alatt érleli. Íme néhány jellemző.

 

Főszabály: enni unalmas

 

Nehogy azt mondd, hogy fejezzem be a legózást most, hogy kész a tűzoltó állomásom. Nehogy kitaláld, hogy rakjam el a gyurmát, és mossam meg a morcsos kezemet! Láttál már nyak nélküli zsiráfot? Na ugye. Ha most erősködni kezdesz, hogy hagyjam félbe a hótornyomat, hogy otthon úszkáló kockákat rakjál elém, amit te levesnek hívsz, akkor esküszöm, arccal a hóba bukva ordítani fogok.

 

Asztalhoz ülni és létfenntartani egy bizonyos kor alatt nyűg, unalmas, flow-ellenes, megakasztja a játékot. Titkon sok gyerek (és felnőtt) vágya, hogy a NASA fejlesszen ki egy-egy főfogást tömörítendő színes kapszulákat, hogy csak annyit kelljen kitalálni, hogy a húsgombóc paradicsomos szósszal kapszula mellé a tészta vagy a rizs kapszulát vegye-e be mézes teával a földön szerteszét szórt építőkockái közt.

 

Bár közös étkezési rituálék közt nőttem fel, óvodás koromban sikerült elérnem, hogy mégse kelljen asztalhoz ülnöm, hanem csak a konyhába rohanjak egy-egy falatért, amit anyukám a számba tett, és szaladtam is vissza a babáimhoz. Később visszatértem a családi asztalhoz, és rendes ember lettem. Az én megoldásom az, hogy közösen piacozunk, vásárolunk, és a sütésbe, főzésbe is bevonom a gyerekeket. Lehet gyümölcsöt pucolni, kölest mosni, fasírtot gyúrni, répát válogatni, zöldfűszert tépkedni, szagolgatni, fűszerfelismerőt játszani, sütikrémet keverni, kóstolni, minden színes, jó játék, és bár gyakorta idegesítő és lassú mindez, a közösen készült étel jellemzően jobban ízlik. De mégsem megoldás ez mindenre, mert jó néhány egyéb tényező alakítja még egy gyerek ételhez való viszonyát.

 

Az apját majmolja

ht5_fin_1.jpg

 

Az igazság továbbra is odaát van. Egész nap gyerekezel, tied minden mikrodöntés, és felelősség, de amikor este hazaérkezik az apa, az olyan jelentős történelmi esemény, mint amikor Szűrös Mátyás kikiáltja a köztársaságot. Látható ez vacsorakor is, a példamutató életerőegészség salátádat hiába ropogtatod ujjongva, mint egy reklámban, ő inkább csak az apja tányérjából csipeget. Nagyjából kétéves kor után az apák ízlése erősebben hat a gyerekre, mint az anyáké.

 

“A férjemnek sosem voltak izgalmas igényei. Nagyjából a rántott hús-sült krumpli a fő betevője. Ez odáig nem is zavart, amíg a gyerekeink el nem érték azt a kort, ami után maguk akarják kiválasztani, mit esznek, és hát ők is elkezdték az apjukat majmolni.” Kata egy 4 és egy 2 éves kisfiút nevel, és a helyzetet így oldotta meg: “hiába tukmáltam a gyerekeket, siralmas volt, a férjemmel kellett inkább beszélnem. Elmondtam, hogy nekem fontos, hogy ismerjenek és szeressenek más ízeket is, és ehhez neki is nyitnia kell. Időnként hagyja, hogy a krumplipüré helyett tejes zellerpürét készítsek, vagy a húsok mellé párolt brokkolit, dinsztelt lilakáposztát. Reggelire, vacsorára lassan becsempésztem kiegészítésképp a  paradicsomot, paprikát, salátaféléket  Egy ideig a gyerekek makacskodtak (volt kitől örökölniük), de aztán működött az algoritmus, ami az apjuk evett, az kellett nekik is.”

 

A többieket majmolja

 

A gasztronevelés másik, kellemes buktatója, amikor vendégségre készülve egy csomó finomságot összedobsz, majd az egyik kiskorú rákap az üres rizsre, és az összes csak azt hajlandó enni. A csoportdinamika szépen megmutatkozik itt is, de ha az egyiküket sikerül rávenni, hogy kóstoljon mást is, akkor valószínűbb, hogy a többieket is legalább egy falatra érdekelni fogja. Bonyolultabb kérdés viszont a bölcsődében, óvodában kialakult szokások, amiről később még szólok.

 

Vannak eleve utált ízek

 

Visszatérve a friss csírákkal, roppanós héjú paradicsommal, kirobbanóan élénk rukkolával feldobott buja gazokra, semmi rendkívüli nincs abban, ha ez a fajta marketing egy gyereket nem hat meg. A zöld színű ételeket amúgy is legnehezebb elfogadni, a túlélést szolgáló evolúciós okból, ugyanis ehhez a színhez társul a romlott állagról alkotott őskép, és a méreg keserű íze. Kutatások is rámutattak, hogy a gyerekek a keserű ízvilágot fogadják el a legnehezebben. Érdemes időről időre újra kóstoltatni.

 

De nem salátára van szüksége elsősorban

 

Az állandó mozgás, a növekedés, az agy és idegrendszer fejlődése miatt a gyerekeknek nem ugyanazokra az ételekre van szükségük, mint a felnőtteknek. De hogy mi kell nekik, arról sok verzió kering. Egyike például az öt elemes tematikára épülő  Teljes értékű táplálkozás anyáknak és gyerekeknek című könyvben olvasható, és elég hitelesnek tűnik.  Eszerint az ideális, ha a gyerekek melegítő hatású élelmiszerekből kapják a legtöbbet. A föld elemhez tartozó alapanyagokra, gabonafélékre, nem nyers, inkább párolt zöldségekre, és melegítő hatású gyümölcsökre van leginkább szükségük.

 

Egyéves koráig odafigyeltünk

 

Vannak családok, ahol a gyerekek csak addig esznek változatosan, amíg a hozzátáplálás tart, és külön kell nekik főzni, mert nem kóstolhatnak még mindenféle alapanyagot. Ahol a főzés nyűg, az evés időrabló kötelező kör, ott úgy láttam, nagyjából egyéves kor a lélektani határ, amíg a gyerek neki való tápanyagot kap. Utána jön a “persze, hogy csülkös pacalt eszik, hát kinézte a számból”, meg a “csak üres pirítóst hajlandó enni, kész”. És hogy van-e ebben az időben más a család asztalán, mint pirítós? Egy kis vaj még legfeljebb, azt választhatja. Félreértés ne essék, a csülkös pacal csodás étel, de egy egyévesnek az a só és fűszermennyiség nem szükséges. Nem könnyű, de fontos a gyereknek saját példát mutatni.

 

“A fiam születése után is dolgoznom kellett otthon. Amíg szoptattam, rendben ment minden, befektettem a gép elé, csináltam a dolgom, közben ő evett. Aztán jöttek a szilárd kaják. Nem is maga az elkészítés volt a macera, hanem kitalálni, mi legyen az a négy-ötféle, kis mennyiségű püré per nap, bevásárolni, tárolni, adagolni, mosogatni, fagyasztani. Sosem voltam konyhatündér, engem a főzés untat” - mondta Zita. Az üveges bébiételekkel nem volt kibékülve, túl feldolgozottnak tartja, és a képződő szemét miatt is rossz érzése volt. Több körben tépelődött, győzködte magát, míg lassan ráállt arra, hogy a fiának szánt zöldségből nyersanyagokból készített magának is ebédet. “Rájöttem, hogy jó érzés saját kaját enni, még akkor is kevesebb kompromisszum, mint rendelni, ha a fiam igényei szerint csinálom kettőnknek. Így legalább tuti azt kapja, amiben bízom.”

 

A bölcsődéig/óvodáig minden rendben ment

ht8_fin_1.jpg

 

Egy havernőm meghatározó ovis élménye az volt, amikor rácsodálkozott, hogy létezik a világon mákos tészta, azok után, hogy otthon csak zöldséget, gyümölcsöt kapott. Majd pedig felfedezve a további csodákat a párizsis kenyértől a menzateáig otthon sem volt hajnaló a régi koszton élni, és az azóta eltelt huszon-x évben is ritkán vetemedett a zöldségekre, úgy megutálta az első időkben állítólag. A szülő szemszögéből egy hasonló sztori úgy néz ki, hogy felkeltem hajnalban, rohantam a bio piacra, toltam eléd napjában ötször legegészségesebb falatokat, te hálátlan.

 

Két dolog van. Az egyik, hogy a túlzott elköteleződés, és ebből adódó erőltetés akkor is rongálja az ételekhez való egészséges viszony, ha pont az egészséges életmód iránt vagyunk elköteleződve. Úgy láttam, ha betegség, intolerancia, vagy allergia miatt muszáj diétát követni, az inkább érthető és követhető egy gyerek számára. A másik dolog pedig, hogy ha az életének első éveiben, az intézményesítés előtt sikerült jól és tudatosan táplálnunk, akkor már biztos, hogy tettünk a leendő az egészsége érdekében.

 

Azt, hogy az ovis koszt hogyan befolyásolja majd a gyerekem ízlésését, kíváncsian várom, és talán egy másik poszt témája lesz, e téren még csak most kezdődnek a saját tapasztalatok.

 

A szokásokat a nulladik pillanattól alakítjuk

 

A magyar ember többek közt arról is megismerhető, hogy ha elindul a vonat, és a szíve majdnem megszakad, máris veszi elő az uzsonnáját. A szervezett buszúton meg körbe jár az ismerkedő pálinkás üveg, amikor még el sem hagytuk Pest határát, de autóban, és akár vitorláson helikopteren és villás targoncán utazva is ugyanolyan házias biztonságot nyújthat egy kolbászos szendvics paprikával. Érdemes megfigyelni a saját étkezési szokásainkat, hogy például stresszre, változásokra hogyan reagálunk, az evés, vagy annak elutasítása az első reakciók egyike? Vagy hogy jutalmazzuk-e magunkat étellel? Egyszerre befalunk-e pihegve egy Benke Laci bácsinyi főételt, vagy keveseket rágcsálunk egész nap, mint az őzek?  

 

A gyerekek étkezési szokásainak kialakítása már szoptatáskor elkezdődik. Abban a laktációs  tanácsadók közt sincs egyetértés abban, hogyan kezeljük például az igény szerinti táplálást. Az egyik iskola szerint ha minden sírásra szoptatással reagálunk, az későbbi evési zavarokhoz vezethet, a másik iskola szerint pedig ezzel a reakcióval erősítjük a biztonságos kötődést. Mindezekre és a későbbi kérdésekre is inkább egyéni válaszok vannak.

 

“Megfigyeltem, hogy Simon sokkal inkább hajlandó vacsorát enni, ha uzsonnára kap egy csokikát. Addigra esik vissza a gyorsan megugrott vércukorszintje, és lesz éhes”- meséli egy ismerősöm háromévesére utalva. A nassolás többnyire az ellenkező hatást szokta kiváltani, én nem szeretem, ha a gyerekek rendszeresen nassolnak, de még mindig jobb, mint édességgel fegyelmezni, és manipulálni őket. És el is érkeztünk a manipulációhoz, amiben a kiskorúak is nagyon jók tudnak lenni.  

 

Sztrájkolók, dobálók, vagy a lelkükkel küzdők

 

A táplálási ösztön kiéleződése miatt a szülőre nagy nyomást lehet helyezni azzal, ha feltételekhez kötjük az evést,  erre nagyjából minden gyerek zsenge korában rájön. Az evés körüli játszmák végtelen diverzitásban léteznek, többnyire figyelemfelhívó jelleggel, például olyan helyzetben, amikor testvére születik, de van, hogy ez nem tudatos, és segítségkérés a gyerek részéről. Tudok olyan kislányról, aki jóformán alig evett azóta, hogy szülei a válás közelébe kerültek, és amikor rengeteg kínlódás után végre meghozták a döntésüket, a kislány újra elkezdett nyitni az ételek felé. Tudok hízásra hajlamos, évtizedes fogyókúrázó anyáról, akinek négyéves fia számolatlanul tömi magát, és szembesíti nap mint na anyját az evéssel szembeni félelmével.

 

És vannak nehezebb és szomorúbb esetek. Például a legjobb barátnőm undorodik a hústól, mert falun élő nagyszülei erőltették, hogy valemely érzékeny korában együtt vágjanak libát, és van egy érdekes történet egy kisfiúról, aki egy ideig kolbászos kenyéren kívül mást nem evett. “Lacus imádta a nagyapját. Hét éves volt, amikor meghalt, és az egész család kikészült. Lacusnak az étvágya is megromlott, hónapokig alig evett, legfeljebb kolbászos kenyeret. Az a papa kedvence volt, ő meg át akarta venni ezt a szokását, hogy életben tartsa magában. Az egy dolog, hogy ezt tudtuk, de hogy mit kezdjünk vele... Végül egy gyásztanácsadó hívta fel rá a figyelmünket, hogy saját gyászunkkal voltunk elfoglalva, és elmulasztottuk végigkísérni Lacus gyászfolyamatait, beszélni vele erről, hagyni kérdezni, érezni. Amikor ilyen téren segítséget kaptunk, lassan elkezdett javulni a helyzet.

 

De alapból is furák tudnak lenni

 

“Mi az, hogy gyümölcsös sütit csináltál? Vagy gyümölcsöt eszem, vagy sütit.” Egyike azoknak a személyes bolondériáknak, amelyekkel a szülők találkoznak. “A kisfiam három éve nem evett gyümölcsöt. Zöldséget is csak azért, mert krémlevest készítek belőle, és ha van benne kenyérkocka, akkor talán hajlandó megkóstolni”- mondja ötévesét terelgető Ági.  

 

Rengeteg a hasonló történet. Van, hogy enni szerető, az ételekkel egészséges viszonyt ápoló, nem jutalmazó, nem büntető, nem túlevő, nem koplaló szülőként kuruzsolhatsz,  duruzsolhatsz, fekete kakasok vérét folyathatod ezüst edénybe holdfénynél, akkor is válogatós a gyerek. Megvan a maga titkos, saját logikája, örökletes, sorsszerű, karmikus, vagy bármilyen kozmikus ízlése, ami izgalmas felfedezés, csak türelem legyen elég hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr10012129137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.