Jön a farsang - buli rizsgolyók háromféle ízben

rizsgolyo_fin.jpg 

Nemsoká farsang lesz az óvodában, és azon kaptam magam, hogy időnként kisebb amplitúdójú nosztalgiahullámok törnek rám. Hogy például mennyire vártam a csörögefánkot, amelynek sütése nagymamai kiváltság volt a hagyományos gasztrogender szerint, ahogyan a halászlé az apák dolga. Hogy mennyire boldog voltam a háztartási Hófehérke jelmezemben, csak az a játékboltos fekete poliészter paróka nem érte meg a tavaszt sajnos, és hogy mennyire menő volt Eszti, hogy sült krumplinak öltözött, és gondolva éhező csoporttársaira, hozott is magával kóstolót.

 

Jelenlegi, szűk világképemben újra lelkesítő dolog az ovis farsangra készülni, jelmezt tákolni, és a batyus bulira érkezett szülői felajánlásokhoz, a házi lekvárhegyekhez és fánk verziókhoz csatlakozva küldeni még egy kis édességet. Olyat persze, ami a lelkemmel összefér, tehát például cukormentes, valódi tápanyagot.

 

További előnye, hogy egyszeri készítéssel több ízesítést is lehet variálni, és mint minden, gyúrható, gombócolható ételt, ezt is együtt lehet készíteni a kosztossal. A hátránya az, hogy a több edény miatt mosogatás igényes. A három verzió: kakaós-szezámos, céklás-diós, zabos-mákos.

 

A magok miatt egyéves kortól kínálható mindhárom változat.

 

Hozzávalók:

 

Az alaphoz:

20 dkg kerek szemű rizs (rizottó rizs, pl arborio az ideális)

5 deci rizstej

15-20 db aszalt datolya

2 nagy, érett banán

1 kezeletlen citrom

1-2 marék mazsola (opcionális)

Fűszerek: 1 rúd fahéj, 1 tk vaníliaesszencia




Az ízesítéshez:

1: 80 gramm finomra őrült szezámmag, és 3-4 evőkanál cukrozatlan kakaópor

2: 60 gramm sült cékla, és 50 gramm dió (egy része lehet darabos is)

3: 40 gramm finomra őrölt zabpehely, 50 gramm mák

rizsgolyo2_fin.jpg

 

Elkészítés:

Ha akad egy kis maradék sült cékla, az a legjobb. Ha nincs, és nem szeretném ilyen pici zöldség miatt beizzítani a sütőt, akkor párolni is lehet.

A rizst a fahéjrudat hozzádobva megfőzöm. A rizstejből annyit használok fel, amennyi ahhoz kell, hogy a rizs megpuhuljon, de ne legyen híg massza.

 

A datolyákat kimagozom, és késsel aprítom, vagy robotgépben krémesre turmixolom. banánokat villával összenyomkodom. Ha a rizs kezelhetően langyos lesz, a vaníliaesszencia hozzáadásával összekeverem az alapot, és három részre választom.

 

Az egyik harmadot, amelyikből a szezámos verzió lesz, békén hagyom. A másik két harmadhoz adom a mazsolát, és a kezeletlen citrom héját.

 

1: A legegyszerűbb verzió: egy mély tányérba félreteszek annyi szezámőrleményt, amennyiben a golyókat meg lehet forgatni, és a többit a kakaóporral a masszához keverem, és diónyi gombócokat formázok. Ha nagyon szorgalmas vagyok, a félretett szezámmagot serpenyőben megpirítom, mielőbb a golyókat beleforgatnám.

 

2: A darált dióból forgatásra félreteszek. A céklát lepürésítem, és a citromhéjjal és mazsolával tuningolt masszához kevesem a maradék dióval együtt. Ha vannak benne dió darabok, az még jobb. Készülhetnek a gombócok. A forgatós diót is meg lehet pirítani.

 

3: Az őrölt zabpelyhet viszont fontos megpirítani, akár az egészet. Utána félreteszem a forgatós mennyiséget. A többit a mákkal együtt a citromhéjas-mazsolás masszához keverem. Gombócolok, forgatok.

 

További gombócmánia: 

Gyümölcsösen, hajdinából, babáknak

Újragondolt szilvásgombóc

SOS gesztenyegolyó a játszótérre

Tejserkentő szupergolyó nemcsak szoptatós anyáknak

Gyerekdahl sütőtök golyókkal

Kelbimbós rizsgombóc

Húsgolyó arabosan

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr9312264896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.