Zöldséges csicseri muffin és indiai karfiolpüré - változatos feltétek

zoldseges_muffin011_fin.jpg

Sikerült kiélveznünk a húsvét örömeit, és az ünnep elnevezéséhez híven a hús magunkhoz vétele sonkából és más forrásból is nagy mértékben teljesült. Most  jár egy könnyed afterparti az emésztőrendszernek, néhány vegán nap formájában. Ha nagyon elvesztette bennünk a bizalmát, rosttal próbálhatjuk kiengesztelni, a nyers zöldségekkel, salátákkal megsegíthetjük az enzimeket. Szerencsém van, hogy a gyerekeim szívesen esznek zöldséges ételeket, nyerset, sültet egyaránt, de fontos, hogy azok szépek, színesek legyenek. A muffin formában sütött vegán omlett ezt nagyon jól hozza, és egyszerű is.

 

A csicseri omlett az egyike azoknak a vegán találmányoknak, amelyek bejárják a világot széltében, hosszában. Azt, hogy ki készítette először, nem sikerült kiderítenem. Az egyik legkorábbi recept 2013-as, így egyértelmű, hogy az utóbbi évek slágere. Amit kiemelnék ennek az ételnek a variációi közül, az Ottolenghi cukkinis csicseri palacsintája , amelyet kifejezetten olcsó ételnek titulált és diákoknak ajánl. A kedvenc verzióm pedig a Minimalistbakeren található , amelyik nem csicseri liszttel, hanem főtt csicseriborsóval készül és baba ganoush, azaz tahinis padlizsán mártogatós kíséri.

 

Miért is jó a csicseriborsó?

 

Aki húsmentesen étkezik, annak fontos, hogy gazdag növényi fehérjeforrás, 25% körüli a fehérjetartalma. Folsavat és E-vitamint is tartalmaz, és azoknak a B-vitaminoknak egy részét is, amelyekhez állati forrásokból juthatunk inkább. Az ásványi anyagok közül többek közt magnéziumot, és cinket nyerhetünk belőle. Élelmi rostjai segítik az emésztést, és lassú felszívódása miatt nem okoz nagy és hirtelen vércukorszint emelkedést. Ezen némileg változtat az, ha lisztté őrölt formában fogyasztjuk, a glikémiás indexe 35, a szénhidráttartalma 56 körül van, és teljes kiőrlésű lisztnek számít.

 

 Mikortól kaphatják a babák? 

 

A csicseriborsót a hozzátáplálás 5-6. hónapjában, ideális esetben egyéves kortól ajánlják (őshazájában, Kis-Ázsiában és Indiában valószínűleg korábban). Ennek a receptnek a baba változatát úgy készítettem el, hogy az egyéveseknek megfeleljen, a családi verzió egy kicsivel fűszeresebb, illetve két további, varázslatos összetevőt is tartalmaz. Kala namakot, azaz indiai fekete sót, amelynek hidrogén szulfid tartalma kénes termálfürdő illatot (szerintem illat, de elfogadom, akinek szag) és a tojásra emlékeztető ízt ad. Bioboltokban kapható, van fekete himalája só változata is. A másik pedig az inaktív élesztő pehely, ami B-vitaminban gazdag és egy enyhén sajtos ízvilágot képvisel. Azt tudni kell róla még, hogy aki az élesztőre érzékeny, az sok esetben erre is.

 

A muffin fűszerezése kicsit indiai hangulatú lesz, még inkább a hozzá készített karfiolpüré. Voltaképpen egy tejmentes csirke tikka masala ez, csak csirke helyett karfiollal. A gyerekeim nem szeretik a karfiolt, sokat küzdöttem, hogy néhány elfogadható ötletet kitaláljak rá. Ha leturmixolom, nagyobb az esély, és így még a zöld szárak is felhasználhatók. Az indiai szokásokkal ellentétben nem egész fűszerek pirításával indítottam, hogy időközben ki lehessen merni a babának való, nem fűszeres adagot, és a végén rásegítettem még egy kis kesudió krémmel is a siker reményében. Ez csak egy ötlet, bármilyen főzelék kiváló lehet hozzá, úgyis a feltét a lényeg.

 

zoldseges_muffin02_fin.jpg

 

Hozzávalók:

 

Csicseri muffin (10-12 darab)

 

85 gramm csicseriborsó liszt

1 dl víz

200 gramm vegyes párolt vagy sült gyökérzöldség (sárgarépa, zeller, esetleg cékla, batáta)

100 gramm spenót

Esetleg egy marék reteklevél, sárgarépa zöldje, vagy bármi, ami zöld és fel szeretnénk használni

1 hagyma

2 fokhagyma

1 kávéskanál almaecet

1 teáskanál szódabikarbóna

1 evőkanál kókuszzsír

kis marék tökmag

Fűszerek: 1 kiskanál fekete só, 1 teáskanál inaktív élesztőpehely, egy kis kurkuma, garam masala, a babáknak pici citromlé és szárított citromfű

 

Karfiol tikka masala szósz ( 4 személyre)

 1 kisebb fej karfiol

1 vöröshagyma

4-5 gerezd fokhagyma

1 körömnyi gyömbér

2 deci paradicsomszósz

5 dkg kesudió

Kb 4 dl víz vagy zöldségalaplé

Kókuszzsír vagy ghee a pirításhoz

2 dl kókusztej (nem tejmenteseknek lehet joghurt is)

Fűszerek: só, fél tk görög széna, 1 tk tikka masala fűszerkeverék, 1 kk őrölt koriander, 1 kk római kömény, esetleg egy kis friss koriander

 

Elkészítés:

 

A kesudiót serpenyőben megpirítom, majd néhány órára, vagy akár egy éjszakára beáztatom. A tökmagot is megpirítom, félreteszem, nem áztatom.



A muffinhoz a csicserilisztet, szódabikarbónát és a kurkumát elkeverem, egy fokhagymát aprítok bele, kókuszzsírt kanalazok bele, és apránként vizet hozzáöntve sűrű palacsintatészta állagúra keverem. Ha van idő, állni hagyom pár órára.

 

Megsütöm, vagy megpárolom a vegyes gyökérzöldségeket, és ha kihűltek, apróra kockázom. Kis olajon, vagy akár egy kis vízben megfonnyasztom a spenótot. A vöröshagymát és a másik fokhagymát felaprítom.

 

A kipihent masszából egy keveset kiveszek a baba adaghoz, egy kevés vöröshagymával,  citromlével ízesítem, citromfűvel fűszerezem. Hozzákeverek egy kicsit a párolt zölségekből is.

 

A nagyobb masszát sózom, hozzáadok még egy aprított fokhagymát, a hagyma nagyobb maradékát, a többi fűszert, tökmagot, és az élesztőpelyhet, és a zöldségeket.

 

A masszákat szilikon vagy kizsírozott fém muffin formákban eloszlatva 180 fokon nagyjából 15 percig sütöm.

 

Amíg sül, a karfiolt szétkapom. A torzsájából, amit csak lehet hasznosítani, apróra kockázom, és a szárát is aprítom. A rózsák maradhatnak nagyobbak, mert hamarabb puhulnak, mint a szárak.

 

Száraz serpenyőben, amelyikben a kesudiót pirítottam, zsiradék nélkül, egészben megpirítom a négy fokhagymát. Utána felaprítom. Az áztatott kesudióról leöntve a vizét kicsi késes aprítóban krémesre darálom.

 

A vöröshagymát aprítom, és egy fazékban kókuszzsíron, vagy ghee-n megdínsztelem. Utána jöhet az aprított gyömbér, majd a karfiol. Picit megsózom, és több ütemben vízzel, vagy zöldségalaplével öntöm fel. Még mielőtt teljesen megpuhulna, hozzákeverem a paradicsomszószt, összerottyantom, és az egészet leturmixolom. Most veszek ki egy adagot a babának, egy kis fahéjjal, korianderrel fűszerezem, pici kesukrémmel és kókusztejjel krémesítem.

 

A fazék tartalmát most fűszerezem őrölt görög szénával, tikka masalával, sült fokhagymával, római köménnyel, és kókusztejjel, kesukrémmel lágyítom. Tálaláskor egy kis korianderzöld mehet rá, ha van. Szimpla basmati vagy barnarizs remek hozzá, de önmagában, a muffinnal is tartalmas. A kihűlt muffint tálaláskor felszeletelem, mert jó nézni a metszetét. 

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr5114782046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.