3 kanál rizsből rizstej is készülhet - Szuper alapanyagok kisgyerekes karanténhoz

img_4535.jpeg

Komfortzónán túli hetekre készülhetünk. A családok, ahol gyerek is van, még több a megoldandó feladatot kapnak azon túl, hogy elérjék, hogy ifjú atomerőműveik ne bolonduljanak meg a bezártságtól. Ha korábban nem volt rá szükség, most rutint kell szereznünk abban, hogyan tervezzük előre a család ételeit, főleg, ha egészségesen és változatosan szeretnénk főzni. Most előre kell kitalálni, összeírni, beszerezni minden fontosabbat, nem tudunk csak úgy kiugorani a boltba, ha elfogyott a kenőmájas vagy a csokis keksz. Összegyűjtöttem azokat az élelmiszereket, mirelit árukat, gyors nassokhoz való jóságokat, és fűszereket, amelyeknek nagy hasznát vehetjük a házi őrizetben. És az alap zöldségeket, és gyümölcsöket is, amelyek jól tárolhatók, kombinálhatók és sokoldalúan használhatók. 

 

Az elmúlt hetek bevásárlási lázában sokan rájöttek, mekkora a lakásuk valódi tárolókapacitása. De abban még rutint kell szerezni, hogyan készüljünk arra, ha töltekeznünk kell olyan élelmiszerekkel, amelyek tartósak, és egészséges ételeket lehet belőlük készíteni. És azt is ki kell tapasztalnunk, hogy mennyit szerezzünk be, hogy ne legyen se sok, se kevés. Jó, ha kihasználnunk az online rendelések lehetőségeit, de az sem megy gyorsan, mert tisztességesen le vannak terhelve a kiszállítók.  Akadozik az utánpótlás, ezért ne rendeljünk tonnaszám! A koronavírus-járvány miatti önkéntes karantén többek közt háztartási életmódváltásra tanít, ami az előre tervezésre épül. 

 

A gyűjtésemben bolti nassok és impulzustermékek nem szerepelnek. Sok más holmit is be lehet szerezni, itt most azokra az alapanyokra koncentrálok, amelyek jól variálhatók és amelyekhez a gyerekes családok tudnak nyúlni, ha tápanyagdús karanténkonyhát visznek. 

 

1. ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK 

 

ALMA

csipignocchi02_fin_2.jpg

Hatévesem káposztás gnocchija almával édesítve - recept

 

A legsokoldalúbb és legjobban tárolható gyümölcs. Ideális lenne fa ládában, hüvös helyre tenni. Lehetőleg ne béleljük ki papírral, mert elszívja a nedvességet és az alma hamarabb ráncosodik. Néhány naponta át kell nézni, mert amelyen a romlás jelei mutatkoznak, az nagyon hamar meg tudja romlasztani a közvetlen szomszédját. Az alma tárolásáról itt olvasható még néhány jó tanács.

 

Az alma a reggeli zabkásákba tökéletes. Reszelve sütemények tésztáját, kevert tésztákat, palacsintákat édesít, szaftosít. Egy gyors kompóthoz is jó, vagy savanykás gyümölcsökből főzött velők édesítésére. Sőt, sóskafőzelék édesítésére is kiváló. Jól érzi magát salátákban, és bababarát mártogatósokban, szószokban. 

 

PÁR IDÉNYGYÜMÖLCS

sultkorte02_fin_1.jpg

Töltött sült körte - recept

 

Kisebb mennyiségben amit csak lehet, érdemes begyűjteni. Most még a narancs, mandarin, körte szezonális. A banánt hámozva, karikázva, vagy villával összenyomkodva fagyasztani is lehet, és később felhasználni süteményekhez, kásákhoz, smoothie-tálakhoz. 

 

CITROM


CÉKLA

sutotok_ceklasuti03_fin_1.jpg

Sütőtökös céklás tartlet - recept

 

Amióta gyerekeim vannak, a céklát tartom a legnagyobb jolly jokernek. Lehet párolni, sütni, curry-be, szószos ételekbe tenni, gofrihoz, palacsintákhoz, akár falafelhez használni. Nyersen almával, répával együtt lereszelve, egy kis lilahagymával, balzsamecettel és olívaolajjal jó immuntuning. Sütve pedig céklás diós mártogatósként, kenyérfeltétként is remekel. 

 

GYÖKÉRZÖLDSÉGEK

plov01_fin.jpg

Üzbég rizseshús gyökerekkel - recept

 

A karotinban gazdag zöldségeknek, mint a sárrgarépa, nem tesz jót, ha világos helyen tároljuk. A legjobb lenne a gyökérzöldségeket vermelni, homokban tárolni, de erre nincs nagyon mód városi körülmények közt. Sötétebb, hűvösebb helyen tartva a gyökerek jól bírják, csak a túlságosan egymásra halmozástól és penészedéstől kell óvni őket. Eszerint az oldal szerint  a sárgarépa a fagyasztást is jól bírja. Nagyon sokoldalúan felhasználhatók. A sárgarépa babaételek sűrítésére, vadashoz, szószok terjedelmének és beltartalmának növelésére remek, és reszelve tócsnikhoz, zabgolyókhoz, lepényekhez is nagyon jól használható, sütve mártogatóshoz. A zeller nyersen waldorf salátához, sütve akár krumpli rostban gazdagabb helyettesítésére használható. 

 

HAGYMÁK

 

BATÁTA illetve KRUMPLI

batatatocsni2_fin_1.jpg

Batáta tócsni - recept

 

A céklához hasonlóan a batáta jóságát szintén a hozzátáplálás idejétől kezdve tapasztaltam. Feldobja a krémleveseket, köreteket, de édességbe is kiváló, például csokis vagy  vaníliás batátakrémhez

 

KARFIOL

karfioltortilla01_fin.jpg

 Karfiol tortilla - recept

Ha frissen kapjuk, legalább egy hétig eltartható hűtés nélkül. Nagyon jól variálható, alkalmazkodó természet, ha curry-ről van szó, ha spanyol tortilláról, mártogatósról. Mandulás bundában is komfortos. 

 

2. GABONÁK, GABONAFÉLÉK

 

RIZS

turospalacsinta01_fin_1.jpg 

Növényi tej változat palacsintához - recept

 

A járvány terjedésének első hullámában rizsből jócskán bevásároltak az emberek, így ezt különösebben nem is reklámoznám. Annyit szeretnék csak megjegyezni, hogy dobozos növényi tej helyett remekül tudunk mi is házi, zero waste rizstejet készíteni, ha 3 evőkanál mosott barnarizst, 1 evőkanál kókuszreszeléket 1.2 dl vízben alacsony lángon 1 órán át főzünk. Utána leturmixoljuk, leszűrjük, édesíthetjük, ha kell, és készen is van egy liter növényi tejünk. 

 

KÖLES

koleskuszkusz02_fin.jpg

Köleskuszkusz - recept

 

A hagyományos magyar konyha alap gabonája. Édesen, sósan, császármorzsásan, pogácsásan pitésen is jó.  Sok-sok posztomban méltattam, és jó néhány receptemben előfordul, mert tápláló, sokoldalú. 

 

HAJDINA

mogy_hajdinagomboc01_fin.jpg

 

Törökmogyorós hajdinafasírt - recept

 

Minden olyan étel, ami rizst kíván köretnek, az a hajdinát is örömmel elfogadja. Jó B-vitamin és ásványi anyag forrás, és még gyors gyereknassot is lehet belőle készíteni. Például ezt a gombócot. 

 

KUSZKUSZ

A durumbúzából készült berber gabona a világ legegyszerűbb köretét adja: csak forró vízzel, csont vagy zöldségalaplével öntsük fel, és néhány percig hagyjuk puhulni. 

 

ZABPEHELY

 zablepeny02_fin_1.jpg

Aszalt paradicsomos zablepény 

A reggelik ásza, de a kásákon kívül zabpalacsintában és zablepényben is jól muzsikál. 

 

KUKORICADARA

polentafigurak01_fin_1.jpg

Polenta figurák kétféle mártogatóssal - recept

 

Az egyik legkönnyebben elkészíthető, és viszonylag gyors köret a kukoricadarából készült polenta. Például ehhez a gombás zúzaraguhoz passzol. Sűrűre főzve és süti kiszúrókkal formázva a BLW-s gyerekek eséllyel imádni fogják reggelire, vacsorára megpakolva kenyérfeltéttel, zöldségkrémmel. 

 

NATÚR KUKORICAPEHELY

 cornflakescsirke02_fin_2.jpg

Cornflakes bundás csirkeszárny - recept

 

Amellett, hogy egy kis tejjel/növényi tejjel és gyümölccsel megküldve a leggyorsabb reggeli, a kukoricapehely arra is remek, hogy húsokat, zöldségeket bundázzunk vele és sütőben kisüssük. Ez a kirántott ételek egészségesebb alternatívája. 

 

EXTRUDÁLT GABONATALLÉR, vagy KÖLESGOLYÓ, vagy ABONETT

patiszon02_fin_2.jpg

Kölesbundában sült patiszon - recept

 

A kenyér repertoár színesítése mellett ledarálva fasírtokhoz, töltött húsok töltelékéhez és a kukoricapehelyhez hasonlóan bundázáshoz is használhatjuk. 

 

SZÁRAZ TÉSZTÁK

 

Nem csak búzalisztes tésztákban, és tonnányi mennyiségben lehet gondolkozni, annyi más gabonából vagy akár hüvelyesből készült tészta is van, amit egyszer-egyszer ki lehet próbálni.  A rizstészta nem tud csalódást okozni, ha főzés után felhasználásig hideg vízben áztatjuk, nem fog összeragadni. A kukoricalisztből készült tészta hajlamos összeragadni, azt frissen érdemes maradéktalanul eltüntetni. A vöröslencse lisztes tészta roppanósabb, különlegesebb textúra. A köleslisztes és a csicserilisztes is jó kaland. 



3. LISZTEK

 

KENYÉRLISZT

 

Ha eddig nem volt időnk, energiánk kenyeret sütni, akkor most esélyes, hogy az lesz a praktikusabb, mint rendelni, és rendelésre várni. Nálunk a férjem hagyományos vadkovászos kenyereket süt (Garat malom lisztekből), az enyémek a gluténmentes kenyerek. Nagyon ritkán használok kenyérliszt keveréket (inkább jellemzően ehhez hasonló zöldséges lepényeket sütök) de most beszereztem lisztkeveréket is, méghozzá Éden Prémiumot, hátha gyorsan kell sütnöm. 

 

RIZSLISZT

 img_1974_2.jpeg

 

Vaníliás batátakrém kekszmorzsával - recept

 

Ha a glutén nem is ellenség a családban, akkor is jól jöhet a rizsliszt. Nagyon finom, ropogós linzertésztát ad, zöldségtócsnikhoz is használható. Ebben a posztban összefoglaltam az érdemeit. 



CSICSERILISZT

 almas_csicseripalacsinta02_fin_1.jpg

Almás csicseripalacsinta - recept

 

Magas növényi fehérjetartalmú, melegítő hatású, magnéziumot és rostot is tartalmazó, készséges liszt. Rost tartalmánál fogva megköti a nedvességet. Jó lepényliszt, és ha nincs otthon tojás, akkor rántotta pótló vegán omlett is készíthető belőle.  




KEMÉNYÍTŐ




4. TEJTERMÉKEK

 

KEMÉNY SAJT

 

Hosszan tárolható, és alacsony laktóztartalma miatt többen tolerálják.

 

TEJSZÍN/ NÖVÉNYI TEJSZÍN/KÓKUSZTEJ

 

VAJ

Válasszuk a legeltetett állat vaját (pl Kerrygold), vagy bio vajat, az ugyanis hormonkezelés mentes, és a  tartásból adódóan tápanyagdúsabb, A, D- és K- vitaminban is gazdagabb.  

 

5. KONZERVEK

 

CSICSERIBORÓ KONZERV

 

Ha felvágott vagy más húskészítmény nincs otthon, egy gyors hummusz nagyon jól jöhet. Ásványi anyagokban gazdag és laktató, zöldségekkel is mártogatható. 

 

ASZALT PARADICSOM 

 mogyorofasirt01_fin-3_1.jpg

Aszalt paradicsomos mogyoróvagdalt - recept

 

Az egyik kedvenc fűszerem. Leturmixolva szendvicskrémekhez remek, apróra darabolva egytálételeket, salátákat ízesít, és vegán fogások klassz ízesítője. A legtöbb nem tartalmaz hozzáadott cukrot (a Spar terméke pl gazdaságos is ebből a szempontból), de azért az összetevőit érdemes csekkolni.

 

OLIVABOGYÓ

 

Isteni és egészséges csemege.

 

SZARDELLA

 

A paradicsomos szószok, és mártogatósok áldják a nevét. Nagyon keveset kell használni belőle: egy kis üveg hosszú hónapokig elég. 

 

TŐKEHALMÁJ, KISTESTŰ HALAK OLAJBAN

Egy kis Omega 3-pótlás a karantén idején. Fekete olívabogyóval és némi fűszerrel leturmixolva szuper halas tapenád lesz belőle.  

 

SŰRÍTETT PARADICSOM

 

KAPRIBOGYÓ

 kaprikas02_fin_1.jpg

Kapri bogyós csirke - recept

 

Salátákhoz, sült zöldséges köretekhez és például halak mellé kapros, tejszínes szószhoz remek. Kevés kell belőle és sokáig eltartható.  

 

6. SZÁRAZ HÜVELYESEK

 

SZÁRAZ BAB

babos_halsalata01_fin_1.jpg

Babos zöldséges halsaláta - recept

 

A felhasználási sokoldalúságát nem szükséges nagyon bemutatni. De talán kevésbé bevett gyakorlat, hogy tortakrémhez is kiváló, például ehhez a babos csokikrémhez,  Nálunk például éppen a karantén idején lesz egy szülinap. 

 

LENCSÉK, FELES BORSÓ, CSICSERIBORSÓ

kelbimbo_quinoa01_fin_1.jpg

Narancsos lencsés quinoa saláta - recept

 

A vöröslencse a legegyszerűbb. Főzeléket sűrítésére, vagy zöldségkrémekhez nagyon jó, bébiételekhez is  Indiai ételekhez dahlt készíthetünk belőle. A feles borsó így is szuper kacsával a hozzátáplálás idején. A hagyományos barnalencse akár birsalmás babaételben és vegán bolognai raguban remek, de édesen is el lehet képzelni reggelire, például vaníliás zabpehellyel vagy tejmentes túrós palacsinta módjára fabrikálva.

 

7. MIRELIT 

 

Irányelvként inkább a mirelit zöldségeket, gyümölcsöket tekintsük előbbrevalónak a konzervvel szemben. A konzervek adalékanyagokat, hozzáadott cukrot is tartalmaznak, és jellemzően több hulladékkal járnak. 

 

ZÖLDBORSÓ

 lime_borso01_fin_2.jpg

Citrusos zöldborsókrém - recept

 

A megszokott zöldborsós ételek mellett például zöldéges pitékbe remek, vagy akár zöldborsós szendvicskrémként is nagyon jó. 

 

TÖK

de_nes_do_ra_30_of_32_1.jpg 

Tökös halgombóc curry - recept

 

 

Nemcsak kapros tökfőzelékként futhat be karriert. Legyalulva nagyon jól sűrít zöldségkrémleveseket, zöldséges ragukat, de például a fenti thai ízvilágú halgombóc curry-be is kiváló. 

 

SPENÓT

cukkinis_quiche02_fin_1.jpg 

Cukkinis spenótos quiche - recept

 

Kisebb adagokban elfér zöldségkrémlevesekben, akár brokkoli krémlevesben, borsófőzelékben, és banános turmixban is szuper.

 

KUKORICA

kukoricaleves01_fin_2.jpg

Tökös kukoricakrémleves - recept

 

Inkább a mirelit kukoricát válasszuk a konzerv helyett!

 

VEGYES ZÖLDSÉG

 

Ha egy gyors levesre van igény, és kéznél van egy kis csont alaplé, akkor nagy áldás. 

 

BOGYÓS GYÜMÖLCSÖK

szederleves03_fin_1.jpg

Gyerekkávés szederleves vaníliás pehellyel - recept

 

A reggeli kásák imádják, és a sütemények is. A csokis édességek nagy barátja, és még antioxidáns tartalma is jelentős. De akár szendvicskrémekbe is tehetők, mint itt. 

 

NATÚR LEVELES TÉSZTA

 

A zöldségektől és gyümölcsöktől a húsos ragukig sok mindent be tudnak vonni gondoskodóan,  latkatóan. 

 

MAGOK, ASZALVÁNYOK, CSEMEGÉK

 

ASZALT DATOLYA és más ASZALT GYÜMÖLCSÖK

gombafasit2_1.jpeg

Aszalt áfonyás gombafasírt - recept

 

A természet legfinomabb édesítőszerei az aszalványok. Smoothie-kon, süteményeken kívül lepényekbe, salátába és még fasírtba is mehetnek. 

 

KÓKUSZRESZELÉK

 

A datolyás energiagolyók imádnak meghemperegni benne. De zabkását édesíteni, szószokat, curry-ket bolondítani is nagyon jó vele, és édesíti, sűríti a házi növényi tejeket. 

 

DIÓ 

ceklakrem_fin_1_1.jpg

Grúz diós céklakrém - recept

Tartalmasságánál fogva csak magára is nagyon jó, de az alma és a sajt is utána sóhajt uzsonnakor. Bolondítja a pirított rizst,  a mártogatósokat, és persze a kevert sütiket, mint például a banánkenyeret. Pirítva, apróra darálva, némi sóval és sörélesztőpehellyel keverve parmezán pótlékként is használhatjuk. Édes pesztóként sem ördögtől való. 

 

KESUDIÓ

batata_toast03_fin_1.jpg 

Kesukrém kétféle ízesítéssel - recept

 

A vegán konyha jolly jokere: a növényi sajtkrémektől a szószokig és házi kesuvajig és édességekig mindenre vevő. 

 

SZEZÁMMAG

spenot_spagetti05_fin_3.jpg

Bazsalikomos spenótos tészta tahinivel - recept

 

Nincs otthon tahini? Ha 10 dkg szezámmagot megpirítunk, nagyon finomra darálunk, és lágyabb ízű olívaolajjal öszekeverjük, az egyszerűbb, és költséghatékonyabb megoldás. Sült zöldségekre csorgatva, hummuszként, vagy akár zabkásához almára, datolyára, vagy brownie-ba, kakaós turmixokhoz mind isteni. 

 

TÖKMAG vagy NAPRAFORGÓMAG

 

Levesek, saláták toppingjaként, zöldségkrémek terjedelmének növelőjeként, de fasírtokra is csodásak. 

 

8. HÚSFÉLÉK 

 

DARÁLT PULYKA vagy SERTÉSCOMB 

Érdemes adagonként kiporciózva pár csomaggal lefagyasztani. Fasírthoz, lasagnéhoz, húsos pitéhez bármikor elővehető, vagy babáknak gesztenyés fasírthoz, vagy lecsós egytálhoz jól jön a jégen. 

 

KACSA-, CSIRKE- vagy BORJÚMÁJ

majpasti03_fin_1.jpg

3 egyszerű és bababarát májpástétom - recept

 

A bolti májkrémeknél a házi mindig sokkal finomabb. Jó, ha van a fagyasztóban, hogy akár csak egy lilahagymán megpirítva, kakukkfűvel és zsírral leturmixolva egy alap májpástétomot készíthessünk. De lehet cifrázni is, almával, naranccsal, egyéb fűszerekkel, és esélyes, hogy a gyerekek szeretni fogják.

 

CSONTOK: pl csirkeaprólék, kacsanyak, vagy szárnytő, marhacsont

dscf3648_1.jpg

Zöldborsós édesköményleves kacsahússal - recept

Néhány csontot érdemes a fagyasztóban tartani. Ha főzelékhez, vagy ragukhoz alaplevet szeretnénk készíteni, csak főzzük lassú tűzön hosszan. Az emésztést, immunrendszert is támogatják a  csontos alaplevek, erről részletesebben beszélgetünk ebben az interjúban

 

HAGYOMÁNYOS HÚSKÉSZÍTMÉNY

Adalékmentes szalonna, kolbász, vagy füstölt, szárított sonka megbízható termelőtől.  

 

TIPPEK HAL VÁLASZTÁSHOZ

 halburger2_fin_1.jpg

Omlós halpogácsa- recept

 

A legjobb, ha még a piacon, a halas pultnál tudtuk beszerezni a halat, amit magunk fagyasztunk. A készen vett, fagyasztott halak sokszor hozzáadott vizet és adalékokat tartalmaznak. Valami lágyabb ízű halfilét, például afrikai harcsát érdemes beszerezni például halgombóchoz, burgerhez vagy házi halrudacskákhoz, ha amúgy nem nagy halevő az ifjúság. Esszenciális zsírok szempontjából a bőrös halak táplálóbbak, például a busa, vagy lazac. További tanácsok hal kiválasztáshoz ebben, a korábbi posztomban

 

9. OLAJOK, ZSÍROK, ECETEK

 

KÓKUSZOLAJ

 

Megosztó alapanyagról van szó, ugyanis Ázsiából érkezik, nagy ökológiai csizmával lépked át a kontinenseken. De jelen tudásunk szerint sütésre, főzésre az egyik legjobb összetételű zsiradék, amely gyulladáskeltő anyagokat nem termeltet a szervezettel.

 

KACSA vagy LIBAZSÍR

 

Szintén jó zsiradék főzéshez, pirításhoz. És irtó finom is. 

 

OLÍVAOLAJ

 

Egy jó kis Omega 9-forrás, salátákhoz, köretekhez hevítetlenül, de ezen kívül az élvezeti értéke is erős. 

 

MAGOLAJ, pl TÖKMAGOLAJ 

A krémlevesek, mártogatósok nagy barátja. Néhány csepp kell csak belőle. Fontos, hogy hűvös és sötét helyen tároljuk (a napfény oxidálni tudja), akkor hoszabban eltartható. 

 

ALMAECET, BALZSAMECET

 

Az almaecet ízesítő hatásain túl egyebek mellett például a kelesztés nélkül készülő lepényeket teszi szellősebbé. A gyerekkonyhában almás vinaigrette-hez is nagyon jó. 

 

10. NÉHÁNY FONTOSABB FŰSZER 

 bazsalikom_1.jpeg

Mit tudnak a zöldfűszerek? 

 

Szárított zöldfűszerek: bazsalikom, oregánó, csombor, kakukkfű, rozmaring, majoranna, kapor, tárkony, menta

 

Fűszerpaprika, füstölt paprika, dijoni mustár

 

Sokoldalú magfűszerek: római kömény, koriander, rózsabors

 

Egzotikus alapfűszerek: kurkuma, gyömbér, csillagánizs

 

Édes ételekhez is: fahéj, szegfűszeg, kardamom, vanília esszencia

 

Praktikus keverékek: garam masala, curry fűszerkeverékek, tajine mix, fajitas mix



11. ITALOKHOZ VALÓ ÉS IMMUNTÁMOGATÓ ALAPANYAGOK 

 

MÉZ

Fruktózban ugyan gazdag, de ásványi anyagokban is. 

 

KAROBPOR, NATÚR KAKAÓ

 

A kakaó előnyeit nem kell hangsúlyozni. A karob a kisebb gyerekek kakaója, ami egy árnyalatnyit képes a kakaó illúzióját kelteni, és azért előnyös, mert az isteni példaképéhez képest nem tartalmaz élénkítő vegyületeket.  Kásákbam sütikbe, akár baba brownie-ba remek, de almás, körtés, növényi tejes turmixban is nagyon jól működik. 

 

DIREKTLÉ

 

A cukormentes, nem sűrítményből készült direktlevek (például feketeszeder, gránátalma, bogyós gyümölcsök) a lehető legjobb alternatívája a gyümölcsleveknek. Antioxidáns tartalmukkal az egészséges italok közé tartoznak, és többek közt a  Dm-ben kaphatók. Önmagukban nagyon savanyúak, kívánják a higítást. 

 

HOMOKTÖVIS VELŐ

 

Irtó savanyú, amolyan C-vitamin esszencia: almával, datolyával összeturmixolva, bővebb lére eresztve a gyerekek nagy eséllyel elfogadják. 

 

GYEREKBARÁT GYÓGYNÖVÉNYEK

gyogynovenyek1_1.jpg

Gyerekbarát gyógyteák - immuerősítés fillérekből 

Az immunrendszer támogatására több gyógynövényt is bevethetünk a gyerekeknek. Például a kamilla, hárs, csipkebogyó vagy az apróbojtorján nagy áldása, hogy nem keserű. A mézet is szeretik. 

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr4115530440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása