Húsgombócok kókusztejes zelleres szósszal - gyerek + baba verzióban

zellereshusgomboc_fin.jpg

Az óvodáig megúsztuk a válogatást. Azóta tesztüzemmódban sorra megjelennek nálunk is az ovistársak inspirálta étkezési bolondériák, hogy például a Szofi üresen eszi a tésztát, hogy a Lencsi nem szereti a sárgarépát, és ezek, mint komoly hivatkozási alapok szerepelnek. Új szabályok formálódnak, és ha már a sárgarépát említettem, az egy ideje vagy nyersen, vagy sütőben sült verzióban működik, levesben főve, vagy párolva semmiképp. Főzelékként ínyenc fűszerekkel? Felejtsd el! A zellerre egyelőre még nem vonatkoznak új irányelvek, úgyhogy kihasználom az alkalmat, és bedobok a kicsinél és nagynál is sikeres verziót.

 

Van egy régi kedvenc babaételünk, amelyet a nagyobbik kosztos szeretett egy időben: a kókusztejben párolt édesköményes zellerpüré bármikor bevethető volt. Most a kicsinek is el szerettem volna készíteni, de úgy, hogy abból a nővére is kaphasson a korának és igényeinek megfelelő verziót. A húsért odavannak, különösen gombóc formátumban, a zeller meg itt nem adja ki a jellegzetesen kesernyés ízét, úgyhogy ez abszolút baba- és ovisbarát fogás lett.  

 

Hozzávalók: 2 bő gyerekadag

 

30 dkg darált hús (mondjuk pulykacomb)

Duplo kockányi hagyományosan füstölt, tartósítószer- és nitrátmentes szalonna

1 kis fej lilahagyma

2 kicsi, vagy 1 nagyobb vöröshagyma

2 kicsi gerezd fokhagyma

1 ek hajdinaliszt

Fűszerek: friss, vagy szárított zsálya, kakukkfű, őrölt koriander

1 kis zeller

2-2.5 dl kókusztej

Egy kis hús, vagy zöldségalaplé

zsiradék a pirításhoz

 

Elkészítés:

 

A sütőt 170 fokra kapcsolom.

 

A húsgombóchoz megtisztítok és apróra kockázok egy lilahagymát, fokhagymanyomóval átpréselem az egyik fokhagymát, megmosom és apróra tépkedem a zsályát, belemorzsolom a kakukkfüvet, ha szárított, és a lehető legapróbbra kockázom a szalonnát. Ez utóbbit még nem keverem hozzá, mert a babaverzióból ki fogom hagyni.

 

A zöldség és fűszermixszel átgyúrom a darált húst, és a babának formázok belőle néhány  gombócot. A maradékhoz keverem hozzá a szalonnát, és a nagyobbik gyereknek is megcsinálom a gombócokat, tepsire rendezgetem.

 

Nagyjából 20 perc alatt készre sülnek.

 

A zellert megpucolom, felkockázom, a kókusztej egy részével, és egy kis alaplével felteszem főni. Ha megpuhult, pürésítem. Kiveszek belőle egy adagot a babának, ezt így a gombócokkal együtt 7-8 hónapos korától eheti.

 

Megtisztítom, és kockázom a vöröshagymát, felaprítom a fokhagymát. Zsiradékon sokáig dínsztelem a hagymát, ha kell, egy kis vizet hozzáadva, hadd essen össze, és legyen édesebb. Ezért mehet bele nagyobb hagyma is. Beleforgatom a fokhagymát, egy kis őrölt koriandert adok hozzá, belekeverem a zellerpürét, picit sózom, ha kell, és felütöm a maradék kókusztejjel.

 

Köretként rizs, hajdina, köles, quinoa is passzol, amihez van kedv.

 

Gombócmánia: 

 

Húsgolyó arabosan sütőtökös paradicsomszószban

Háromféle édes rizsgolyó egy alappal 

Céklás falafel  

A legkisebbeknek: gyümölcsös hajdinagolyó

Újragondolt szilvásgombóc

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr412339285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása