Jóllakottság, boldogság: tejserkentő szupergolyó

tejszaporitogolyo.jpg

 

Amikor közeledett a szülésem ideje, a fészekrakási ösztön helyett két gondolat lelkesített. Az egyik, hogy végre újra viselhetem egy barátnőmtől kapott, türkizkék amazonit karkötőt, ami állítólag a szülő nőt erősíti (azok mellett az alkalmilag termelődő superwoman hormonok mellett, amelyek aztán sajnos nyomtalanul eltűnnek). A másik lelkesítő tényező pedig az volt, hogy máris megrendelhetem a családomtól a tejserkendő szupergolyókat, amelyre első szülésem után, a nehezen induló szoptatás idején kattantam rá. Amellett, hogy jobban hat, mintha egy csapat brit egyetemista csak erre inna a Kazinczy utcában, nagyon finom, és addiktív. És abban az időszakban, amikor a női ego feloldódik a hozamokra épülő csecsemőgondozási agrárpolitikában, ennyi kényeztetés minimum jár az anyáknak.

 

Az eredeti recept szerint részben többféle gluténtartalmú gabona, barnacukor és vaj együttes erővel hat a sikerért. Nálam ezek közül egyik összetevő sem játszhat, egyedi összetételt kellett családilag kifejlesztenünk. Kísérleteztünk változó arányban kölespehellyel, hajdinapehellyel, rizspehellyel, végül a gluténmentes zabpehely hatott a legjobban. Az édesítők közül a méz és az almaszirup vált be leginkább, a vaj helyett pedig a kókuszzsír, mint mindig.

 

Nem egyedül voltam tesztszemély. Azóta több barátnőmnek is ajándékoztam szülés után egy doboz golyót, és csupa jó visszajelzést kaptam.

 

A saját recept előtt íme egy bónusz glutén- és laktózmentes, kalciummal dúsított verzió Péter Annától, a Malackaraj alapítójától: 50 dkg darált mák+zabpehely tetszőleges arányban, 15 dkg méz, vagy gyümölcsszirup, 15 dkg kókuszzsír, kezeletlen citromhéj, citromlé. És ha még felesben diót is keverünk bele, nevezhetjük szoptatós flódninak.

 

Alaprecept:

 

40 dkg gluténmentes zabpehely

15 dkg kókuszzsír

15 dkg édesség (méz+almaszirup)

10 dkg kesudió

Víz, vagy natúr almakompót leve

Egy kis őrölt fahéj, és ha gazdagítanánk még: 1-2 evőkanál szőlőmagolaj, vagy mákolaj

 

Elkészítés:

 

A zabpelyhet és a kesudiót a férjem ledarálta, és serpenyőben folytonos kevergetés mellett barnára pirította. A forró gabonára öntötte a szilárd kókuszzsírt, ami így könnyen felolvadt, majd hozzákeverte a mézet, az almaszirupot, és a fahéjat. Ez így egy tömböt alkot, ezért vizet, vagy almakompótlevet érdemes hozzáönteni, hogy formázható legyen a massza. Végül vizes kézzel golyókat gyúrt, és behozta a kórházba. Zárható dobozban a golyók elméletileg hetekig elállnak, de nálam nincs idejük erre.

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr378603832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása