Klasszikusok egészségesen: újragondolt szilvásgombóc

szilvasgomboc_fin.jpg

“Benne van a tudás, benne van az íz, benne van az idő, benne van a só, benne van a válasz, embernek lenni jó.” Nemrég egykori nagy kedvencemet, a Padlást hallgattuk, amikor elhangzott a kérdés, mikor eszünk szilvásgombócot? Tényleg, lassan három, és még nem ismeri. Pedig alanyi jogon minden gyereknek jár, ahogyan a hozzá linkelt emlékek is. Amikor a nagymamámmal lógtam az óvodából, mert Pesten volt. Amikor családi okokból lepakolta az étkezőasztalt, kinyújtott tésztával beborította, korongokat vágott, mindegyik közepébe tett egy szilvát kockacukorral, és egy hintésnyi fahéjjal. Amikor a több generációs lábasban vizet forralt, a fővő tészta illata a fahéjjal együtt átjárta a konyhát, és a gőz belepte az ablakot. Ez utóbbi persze tuti nem úgy volt, mert nyár végén még nem párásodik a konyha, de így őrzöm. Csak lestem, a habos vízből mikor bukkannak fel a fehér gombócok, hogy aztán a pirított zsemlemorzsával és fahéjas cukorral együtt bevonják a boldogsághormonok.

 

És amikor annyit ehettem belőle, hogy utána muszáj volt a sezlonyon pihegnem, és a mamihoz bújva nyöszörögve kérnem, mert mozdulni sem tudtam, hogy olvass egy mesét!

 

 

Főleg a cukor miatt halogattam a szilvásgombóc projektet, pedig könnyen adja magát, hogyan lehet  úgy elkerülni, hogy maradjon élvezeti értéke. Az újragondolt gombóc tésztáját rostban gazdag zablisztből gyúrtam, sült batáta tartja össze és édesíti. Ez lényegében a szintén jól fogyó zabgnocchi édes változata. A morzsa darált, pirított cornflakes, a szilva pedig, mint mártás képviseli magát fahéjjal, cukor nélkül. Egy ötlet volt, ami sláger lett, így amíg a szilvaszezon tart, ismételnem kell még párszor.

 

 

Ennek a változatnak több előnye is van, ami a szülőknek jó hír: például gyorsan elkészül, mert a tésztát nyújtani nem kell, csak összegyúrni, vannak benne rostok, vitaminok, és egyéves kor előtt is bevethető.   

 

 

Hozzávalók 4 adaghoz:

 

Gombóc:

30 dkg batátapüré

20 dkg zabliszt (gluténmentes zabpelyhet szoktam lisztté darálni)

3-4 ek kókusztejszín

 

 

Szilvamártás:

10-12 db szilva

2-3 db aszalt szilva

Fahéj

 

Morzsa:

5-6 ek natúr cornflakes

szilvasgomboc2_fin.jpg

 

Elkészítés:

 

Ha sikerül egy 35-40 dekás batátát szereznem, az a legjobb. A héját megsikálom, és tepsiben, alufólián megsütöm héjastul 190 fokon.

 

 

Amíg az édesburgonya sül, megmosom és kimagozom szilvát, és alacsony lángon felteszem főni. Fajtától függően lehet, hogy igényel egy kis vizet. Hozzákeverem a fahéjat, felaprítom az aszalt szilvát, és azt is hozzáadom. Ha szükséges, hűlés után turmixolom.

 

Ha megsült az édesburgonya, kiteszem hűlni, közben egy fazékban vizet forralok.

 

 

A sült batátának könnyen leválik a héja. A húsát keverőtálba kanalazom és villával, vagy botmixerrel pépesítem. Hozzákeverem a zablisztet, kézzel összegyúrom, és gombócokat formázok.

 

 

A forró vízbe egy kis sót teszek, és szűrőkanállal belecsúsztatom a gombócokat.

 

 

A cornflakes-t ledarálom, és serpenyőben megpirítom. A főtt gombócokat szűrőkanállal kiveszem a vízből, lecsöpögtetem és megforgalom a pirított morzsában.

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr3611753095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása