Mászik már? Itt egy jó célpont: gyümölcsös hajdinagombóc

hajdinasgomboc_fin.jpg

A  gombóc a legsikeresebb formátum, amit valaha láttam kisgyerek kezében egyéves kor alatt. Eleinte szétnyomkodni, elmorzsolgatni az igazi móka, később, a textúra vizsgálata után kóstolásra is marad néhány túlélő. Mindenesetre tapasztalatból tudom, a legjobb, amit tehetünk, ha nem a szőnyegen ücsörögve kínáljuk vendégeinket ezzel az uzsonnával, mert az összetételeket valószínűleg alaposan ki kell elemezniük.

 

Ha csak fél óránk van, miután megkaptuk a telefont, hogy gyerekek érkeznek, mossunk meg és áztassunk be 2 deci hajdinát, és 1 deci mazsolát és datolyát vegyesen, amíg a többi előkészülettel haladni szeretnénk. Ez a gombóc még nagy sietség, fáradtság és frontok esetén is elronthatatlan. Az arányok és mennyiségek hozzávetőlegesek, egy a lényeg, hogy puha, de gyúrható, kezelhező masszát kapjunk. Próbáltam már többféle aszalt gyümölccsel, fügével és aszalt szilvával is finom, de a tesztereimen látva az eddigi legnépszerűbb kombináció a banános-datolyás-mazsolás.

 

hajdinasgomboc2_fin.jpg

 

Hozzávalók:

2 deci hajdina

1 db érett banán

kb 1 deci mazsola és cukormentes datolya vegyesen

10 dkg finomra darált kókuszreszelék

egy csipet fahéj

egy kiskanál karob

Opcionális: ha vendégeink elmúltak egyévesek, és nem érzékenyek az olajos magvakra, akkor egy marék mandula, vagy dió 

 

Előkészítés:

A hajdinát megmosom és beáztatom. A datolyát kimagozom, és szintén beáztatom a mazsolával együtt, kevés szűrt, vagy forralt és lehűtött vízben. A levet fel lehet használni a massza lágyítására, ha szükséges. A kókuszreszeléket finomra darálom, ha mandulát is használhatok, akkor azt is megdarálom.

 

Elkészítés:

A hajdinát megfőzöm, és hagyom kihűlni. Az aszalt gyümölcsöket késes robotgépben pépesre töröm, a banánt villával szétnyomkodom. A gyümölcsöket a hajdinához keverem, fahéjjal, karobbal ízesítem, és annyi kókuszreszeléket adok hozzá, amennyi felszívja a nedvességet. Ha elkészült, a hűtőbe teszem.

 

A darált mandulát megpirítom. A morzsa akkor a legfinomabb, ha összekeverem a maradék kókuszreszelékkel, az enyhén édesíti.

A gyümölcsös masszából vizes kézzel diónyi gombócokat formálok, és megforgatom a morzsában.

 

Még több gombóc: 

Újragondolt szilvásgombóc

Gyerekdahl sütőtök gombóccal

Kelbimbós rizsgombóc

Húsgolyó sütőtökös paradicsomszósszal

Tejserkentő szupergolyó

 

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr8211845095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása