Mindent a kéznek - kacsamell téli csicseriraguval, családi+baba

batatakelbimbo2_fin.jpg

Nincs is jobb, mint egy építőkockák szervezettségével összeállított tányért szabadon szétrollkodni. Mindkét kosztosnál a 10. hónap környékén jött el az idő, amikor az egy komponensből álló ételek kezdtek unalmassá válni, és ha a saját tányérján nem egy Bosch festményt idézően színes kompozíciót látott, ahol szabadon szétkaphatott, akkor elkezdett terjeszkedni a többiek étele felé. És persze a nagyobb testvér kajája a legnemesebb vad, tehát ha őt sikerül rávenni mondjuk arra, hogy például kelmbimbót egyen, akkor az amúgy megosztó zöldség békés bevezetése a kicsinél meg is oldódott. Ez az étel több szempontból win-win.

 

Win win, mert élénk színei, többféle textúrája van, kézzel ehető, és olyan komponensekből áll, mint a könnyen elkészíthető, különösebb fűszerezés nélkül is jó kacsamell, ásványi anyagokban, B-vitaminban és antioxidánsban gazdag csicseriborsó, a minden formájában szerethető batáta, és a kelbimbó, amelyben állítólag tündérek élnek.

 

Szűk körben már tapasztaltam, hogy bizonyos zöldségek párolva nem annyira sikeresek, mint  a sütőben sült változataik. Unokahúgom a karfiollal van így, levesben például büdösnek tartja, de a grillezett változatot, főleg sok, pirított morzsával szereti. Kislányom a sárgarépával és a kelbimbóval van így. Érdemes ennek a fogásnak megadni a lehetőséget, hogy a kelbimbó is hozzátegye, amit tud.

 

Az egész ételnek három trükkje van: az egyik, hogy a kelbimbó olívaolajal meglocsolva, esetleg egy kis fokhagymával együtt a sütőben sül, a másik, hogy a kacsamellet nem szükséges pácolni, és fűszerezni sem sütés előtt, utána lehet megkenegetni a kisült zsírjába aprított fűszerekkel, de még az sem feltétlenül fontos. A csirke elkészítésének egyszerűségével vetekszik, de magasabb beltartalmi értékű hús.

 

A harmadik pedig a csicseriborsó, aminek bevezetését nehezebb emészthetősége miatt egyéves kortól ajánlják, de az Ötelemes étrend oldalán van egy nagyon jó kis összefoglaló arról, hogyan főzzük a hüvelyeseket ahhoz, hogy ne legyenek puffasztóak. Eszerint elkészítve nálunk a 10. Hónap végén kóstoltatva semmi gondot nem okozott.

batatakelbimbo_fin.jpg

 

Hozzávalók: 4 adag (incl. babának is)

 

2 nagyobb, bőrös kacsamell

15 dkg csicseriborsó

50-60 dkg kelbimbó

1 nagy batáta

1 doboz darabolt paradicsom

1 vöröshagyma

2-3 fokhagyma

Olívaolaj

Kisebb darab zöldhagyma a babaverzióhoz

 

Fűszerek: egy kevés koriander, garam masala, görög szénapor

A csicseriborsó főzéséhez: babérlevél, pár szelet friss gyömbér, esetleg kömény

A kacsához opcionálisan kakukkfű, borsikafű, vagy zsálya, esetleg menta

 

Elkészítés:

A csicseriborsót egy nappal korábban megmosom, beáztatom. Háromszor öntöm le róla a vizet, amikor arra járok (az Ötelemes javaslata szerint az 5., 8., 12. Órában).

 

A kacsamellet megtisztítom, ha szükséges, a maradék toklászokat kiműtöm, a fölösleges zsírt levagdosom, és átlósan beirdalom.

 

A sütőt 160 fokra kapcsolom, és előkészítek egy sütőtálcát a zöldségeknek, és a húsnak egy serpenyőt, illetve tepsit.

 

A csicseriborsót felteszem főni az emésztést segítő fűszerekkel. Fedő nélkül rotyogtatom, és forrás közben a habot lekanalazom róla. Ha megfőtt, jól leöblítem, és a babaverzióhoz félreteszek nagyjából 2 evőkanálnyi mennyiséget.

 

Előveszek egy serpenyőt, és pici zsiradékon megpirítom a kacsamellet. A kisült zsírjából leveszek, ha túl sok, és a bőrös felével felfelé a sütőbe teszem sülni. A hús nagyságától, minőségétől függ a sütési idő, de 25-30 perc általában kelleni szokott. Ha a teteje már pirosodik, ki lehet venni.

 

A serpenyőből átemelem egy tálra. A pihentetés fontos, ilyenkor a nedvei visszahúzódnak, és szaftos marad. A kisült zsírjához, ha már langyos, lehet tépkedni egy kis zöldfűszert, és meglocsolni vele a húst.

 

A sütőt 190 fokra állítom.

 

A batáta héját jól megsikálom, a zöldséget ujjnyi vastag szeletekre vágom.

 

A kelbimbót megmosom, és ha kell, kicsit lemetszem a torzsáját. Keverőtálban olívaolajjal meglocsolom, korianderporral átforgatom, és közéjük keverek két tisztított, szeletekre vágott fokhagymát.

 

A sütőtálcára rendezgetem a batátát és kelbimbót, és 20 percig sütöm. Ha a batáta megpuhult, kiveszem, és a kelmbimbó kaphat még egy kis grillt a végén. A zöldségekből is félreteszek néhány darabot a babának. A batátát lehet kockázni, de maradhat szeletekben is.

 

Megpucolom és aprítom a vöröshagymát, fokhagymát. Abban a serpenyőben, amelyikben a kacsát pirítottam/sütöttem, egy kis kacsazsíron dínsztelem a hagymát, hozzádobom a fokhagymát, és mielőtt a zöldségeket beleforgatnám, korianderrel, görög szénával és garam masalával fűszerezem.

 

A paradicsomkonzervből egy picit félreteszek a babaverzióhoz, a többit fűszeres hagymába forgatom, majd a többi zöldséget is hozzákeverem.

 

A kacsamelleket szeletelem, és a zöldköret mellé tálalom. A köretet egy kis kacsaszafttal meglocsolom.

 

Ha a kacsa felnőttesen rozé lett, akkor a babaverziót még egy picit lehet át lehet sütni egy kisebb serpenyőben. Utána kiveszem, apróra vágom, ha szükséges. Pici kacsazsíron zöldhagymát fonnyasztok, a paradicsommal összerottyantom, és hozzákeverem a félretett zöldségeket. A csicseriborsót a végén lehet pürésíteni, ha úgy könnyebb enni.

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr2712300111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása