A nagy jolly joker cukormentes süteményként - mákos batáta pie

makosbatatasuti_fin.jpg

Beköszöntött a kipakolós korszak. Kisfiam már ismeri a járást a legizgalmasabb fiókokba. A zacskós teákat kirágja, a teafüvet lankadatlan kedvvel szórj szanaszét, a szójaszószt kicsavarja (egyévesen hogyan csinálja?), kiönti, meghempereg benne, de hogy félmunkát ne végezzen, a balzsamecet sem maradhat teszteletlenül.
Aztán iszkiri fűszerekhez, hogy lehet, hogy a barbeque keverék még az üvegében van? A gáztűzhely alatt a helye széles felhő alakzatban. Csak néhány hónap ez az időszak, de addig is sütni-főzni kell mellette, amilyen gyorsan és egyszerűen csak lehet. Ezt a süteményt a kipakolós maraton ihlette.



Vendégeket vártunk, és gondoltam, a fűszerek visszaszerzése, az efölött érzett végtelen világfájdalom csillapítása, valamint az akciónkénti felmosások közt sütni kéne valamit. Legyen egyszerű, kevés gondozást igénylő, elronthatatlan, valamint tej és tojásmentes, mert kis vendégünk azokra érzékeny.

A batáta igazi jolly joker: édesíti a sóskát, ízesíti a vöröslencsét, könnyebb eladni vele gyerekeknek a nem népszerű zöldségeket, tócsniként menten elfogy, és süteménybe is jó. Örök hála. 


Hozzávalók:


4-5 édesburgonya (sülve a héja nélkül nagyjából 1 kiló legyen)
1 bögre darált mák
2-3 ek kókuszliszt
1 marék mazsola, vagy aszalt gyümölcsök vegyesen ( passzol a sárgabarack és aszalt szilva is)
1 kezeletlen citrom
Fűszerek: fahéj, vaníliaesszencia,
1/2 bögre barnarizsliszt vagy finomszemű zabpehely
1 marék tört dió
Pici só, 1 ek kókuszvirágcukor
3-4 ek kókuszolaj

Elkészítés:

A batátát megmosom, és a héjában megsütöm 180-190 fokon nagyjából 45 perc alatt. Ha készen van, a sütőt nem kapcsolom még ki.

A rizslisztet vagy zabpelyhet serpenyőben megpirítom, a végefelé az apróra tört diót is hozzákeverem, és pirítom még tovább. A tűzről levéve egy pici sót és a kókuszcukrot hozzáadom, és a citrom héjából reszelek rá.

Egy sütőtálat kiolajazok, és a diós lisztes morzsát elegyengetem az alján.

A sült batáták héját lehántom, és keverőtálban habverővel krémesre keverem. Hozzáadom a mákot, a kókuszlisztet, egy kevés citromlevet, végül a fűszereket és mazsolát áztatás nélkül, illetve a többi aszalt gyümölcsöt apróra darabolva.

A krémet a morzsára kanalazom, elegyengetem és 180 fokon nagyjából 20 percig sütöm.

Ha kihűlt, jót tesz neki, ha még egy fél napot, vagy akár egy éjszakát állhat a hűtőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr4012442209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása