Egy nyári táborban találkoztam először vérbeli nutella-függővel. A szobatársam volt, aki gondolva kedvence veszélyeztetettségére, az ágyában rejtegette, és míg én a babámat, egy vörös hajú, szeplős rosszfiút szorongattam éjjelente, ő szeretett üvegéhez bújt. Időnként egy-két ujjbegynyi merítést kaphattunk fétistárgyából, azóta tudom már, milyen nagyvonalú gesztus volt. Az utóbbi években néhány szerettemnek sikerült örömet szereznem házi mogyorós csokikrémmel, amit főleg karácsony táján szoktam készíteni. Nagyon érdemes háziasítani: eszmei értéket hordoz, egyszerű és elronthatatlan.
Az nutellát eredetileg a szükség hívta életre. Nem az a fajta szükség, ami karácsony másnapján keletkezik a tévé előtt pizsamában nézve a Váratlan utazást, vagy más klasszikusokat, bár az sem elhanyagolható, hanem 1946-ban a második világháború utáni kakaóhiányra adott válasz volt. Pietro Ferrero piemonti cukrász a helyi, szerencsére bőven termő mogyorót, cukrot, növényi olajat és a ritkaságként tartott kevéske kakaót fehasználva alkotott egy szeletelhető, masszív desszertet, ami később, az ötvenes években már kenhető volt és Supercrema néven futott, majd a receptet továbbgondolva a hatvanas évek óta Nutella néven hódít a Ferrero család apa-fia találmányaként.
Nálam 15 év kimaradt a csokoládéból, mert érzékeny voltam rá, és mire egy jót nutellázhattam volna ismét, már túlságosan elszoktam az ennyire édes nassoktól. A saját verzió több csokit, és jóval kevesebb cukrot tartalmaz. Mindkettőnek nagy jelentősége van, a mogyorón kívül a csokin nagyon sok múlik, ezért jó minőségű, lehetőleg magasabb kakaótartalmú étcsokoládét választok hozzá (az utóbbi időben a saját márkás Lidl étcsokik képviselték az ideális ár-érték arányt), az édesítésből pedig minél egészségesebbet próbálok választani. A cukoralkoholok, a xilit, eritrit keresítik a krémet, kókuszcukorral illetve szirupokkal finomabb, és a kókusztejszín is finom árnyalatokat ad hozzá. Az intenzív csokiság miatt két éves kor alatt nem ajánlanám.
Hozzávalók 1 üveghez:
3 tábla (125 grammos) magas kakaótartalmú étcsokoládé
35 dkg törökmogyoró
Kb 1 deci kókusztejszín
1-2 ek kókuszcukor
2-3 ek szirup (agavé, alma, vagy datolya)
2-3 ek kókuszolaj
2-3 ek hidegen préselt dió vagy mogyoróolaj
1 tk vaníliakivonat, csipet só
Ha még további krémesítésre tart igényt, akkor 1-2 ek kókusztejpor
Elkészítés:
A törökmogyorót serpenyőben megpirítom, utána tiszta konyhai törlőruhába csavarva picit átdörzsölöm, hogy a fölösleges héját könnyen levethesse, majd még egyszer átforgatom a serpenyőben. Egy kisebb maréknyit pici kókuszcukorral durvára töröm. Ez lesz a díszítés az üveg tetején.
A többi mogyorót késes darálóban finomra őrlöm. A hozzáadott kókuszcukor segít abban, hogy sima legyen, és ne álljon össze tömbbé a mogyoró olajtartalma miatt.
A csokit a kókuszolajjal együtt vízgőz fölött megolvasztom (mikrózni is lehet, ha nincs idő vízgőzre), hozzáöntöm a kókuszolajat, a csipet sót, vaníliakivonatot, édesítem, és beleforgatom a finomra őrölt mogyorót, és beállítom az állagát (hidegen masszívabb lesz a kókuszolaj szilárdulása miatt). Ha kell még, plusz kókusztejszínt, -tejport adok hozzá.
A tiszta üvegbe egy ujjnyi vizet töltök, és két percre a mikróba teszem. Ez a gyors sterilizálás elég lesz, majd a mogyorókrémet az üvegbe töltöm, a tetejére halmozom a durvára tört mogyorót és rácsorgatom a mogyoróolajat.