Egyszer ki kell próbálni: gesztenye hummusz - AIP verzióban is

gesztenyehumusz01_fin.jpg

Gesztenyét kívánt a kisebbikem. Elmúlt már a tél, és ezzel együtt a szezon, de attól még csak kívánta. Most viszont nem édességet szerettem volna készíteni belőle, hanem egy mártogatóst reggelire, vacsorára. Nem lett túl édes? Nem. Sokan vannak, akik rövidebb-hosszabb ideig nem ehetnek hüvelyeseket (én is időnként), és nagy igazságtalanság lenne az élettől, ha emiatt hummusz nélkül maradnának. A családi verzió mellett, ami egyéves kortól kínálható, készítettem egy gyulladáscsökkentő változatot is, amelyik kisebb babáknak is megfelel, és az autoimmun protokoll szigorú szakaszába is illik.

 

Az első hummuszt állítólag az 1100-as években élt egyiptomi szultán, Szaladin készíttette magának, aki a keresztesháborúk muszlim hadvezére volt, de Szíria és Libanon is bizton állítja, hogy náluk készült először. Az egész világ imádja.  Készítik különféle lencsékből (nálam is találtok egy baba változatot vöröslencséből), fehérbabból, szójababból, más zöldségekkel keverve, például padlizsánnal, cukkinivel, és fenyőmaggal, vagy más, pirított, aprított magvakkal megszórva, zöldfűszerekkel, gránátalmával, falják pitával, nyers vagy grillezett zöldségekkel, salátával.

 

A klasszikus, csicseriborsós változat fokhagymával, citrommal, tahinivel, római köménnyel nagyjából egyéves kortól ehető, és valóban nincs párja a világon, de azért mindig próbálkozom más alapanyagból is összehozni. Például sült vagy párolt sárgarépából, céklából, sütőtökből. A zelleres, karalábés kísérletek nem voltak a legsikeresebbek, de keverve például fehérbabbal élvezhetőbbek.

 

A gyökérzöldséges változatok amúgy nagyon jó helyettesítők azok számára, akik nem ehetnek hüvelyeseket. Többnyire reflux vagy irritábilis bélszindróma esetén lehetnek ezek problémásak. Az emésztőrendszert regeneráló és gyulladáscsökkentő étrendekben lencsék, borsófélék, babok többnyire nem szerepelnek.

 

Mi baj a hüvelyesekkel? 

 

Bár sok jóságot, ásványi anyagot tartalmaznak, lektint is. Ezt az anyagot jellemzően gabonák és magvak termelik (de krumpliban is van), hogy védekezzenek az őket megkívánó élőlények, rovarok gombák ellen. A szervezetben antitápanyagként viselkedik, gátolja a vitaminok, nyomelemek felszívódását, és az emésztőrendszer különféle szakaszaiban a bélfalat irritálják, roncsolják. Többféle fajtájuk van, közülük is a kitint megkötő lektinek hajlamosak a leginkább renitenskedni, amelyek az emésztőrendszer kitint tartalmazó szöveteihez kötődve zaklatnak. A lektinek a hasnyálmirigyet túlórára késztetik, amelyik többlet enzim termeléssel próbálja minél inkább hatástalanítani. Így aztán emésztési zavarok, gyulladások, illetve autoimmun betegségek  esetén a kezdeti, regenerációs szakaszban egy darabig érdemes kerülni ezeket.

 

Némileg hatástalanítani lehet őket azzal, ha hosszú ideig áztatjuk, vagy pedig csíráztatjuk a magokat, gabonákat, de teljesen az sem likvidálja őket.

 

Zöldfűszerekkel játszani

 

Azért, hogy a gyulladáscsökkentő étrendből se kelljen kihagyni a hummuszt, ki lehet próbálni  a sárgarépa, cékla mellett a gesztenyés verziót. Önmagában szerintem túl édes, de párolt fehérrépával keverve hummuszélményt ad. Speciális eset az, ha valaki az autoimmun protokoll szerint étkezik, mert annak a kezdeti, szigorú szakaszában semmilyen mag sem támogatott apróság, így a szezámmagból készült tahini és a magfűszerek, köztük sajnos a római kömény sem. De a zöldfűszerek mehetnek, és azokkal nagyon jókat lehet játszani.

 

Miért is adok most a családi mellett egy AIP-verziót? Néha szükségem van rá. Hashimoto pajzsmirigy alulműködésem van, és időről, időre, ha rosszabbul alakulnak a laboreredményeim, vagy a közérzetemben tapasztalom, hogy romlott az állapotom, akkor lefutattok magamon néhány hét autoimmun étrendet (illetve mellé a már bevált természetgyógyász kúrák közül választok valamit). Engem őszintén szólva eléggé fogyaszt az étrend, nem tudom sokáig csinálni, és rettentő szigorú is, de jól regenerálja az emésztőrendszert valóban. Utána visszaállok a "szimpla" gluténmentes, tejmentes, cukormentes étrendre. A variálgatásokkal a célom az, hogy a családban senki ne legyen külön étrenden, és ne kelljen többfélét főzni, ezért egyfajta ételt próbálok különféle verziókban elkészíteni.

 

Babáknak a 7-8. hónaptól

 

A gesztenyés mártogatós klasszikusan fűszerezve, tahinivel egyéves kortól ehető, a másik, a gyulladáscsökkentő változat akár a 7-8. hónaptól is. Csak a receptben leírt mentát érdemes kihagyni belőle, mert illóolajairól megoszlanak a vélemények, hogy jót tesznek-e a babáknak. A leírt zöldfűszerek közül a borsika és citromfű mehet. 

 

És honnan szerezzünk gesztenyét szezonon kívül? Mirelit formában nem egyszerű cukormentes gesztenyemasszára szert tenni. Az Intersparban, vagy nagyobb Sparban és Aldiban szokott lenni, időnként felszereltebb Coopokban. Az egészben fagyasztott maroni jellemzően jóval drágább, a natúr massza 700 forint körül kapható, 100-200 forinttal több, mint a cukros, rumaromás masszák.

 

Hozzávalók 4 személyre:

 

1 csomag mirelit natúr gesztenyemassza

1 fehérrépa és annak főzővize

1 fokhagyma

1-2 evőkanál házi vagy készen vett tahini

Kb 2 evőkanál extraszűz olívaolaj

Fűszerek: só, pár facsarás citromlé, 1 tk őrölt római kömény, 1 kiskanál paprika, 1 evőkanál szárított menta, vagy 6-8 kisebb levél frissen, egy kis koriander zöld

 

A gyulladáscsökkentő / AIP  verzió hozzávalói:

 

1 csomag mirelit natúr gesztenyemassza

1 fehérrépa és annak főzővize

1 fokhagyma

2-3 evőkanál extraszűz olívaolaj

Fűszerek: só, pár facsarás citromlé, 1 tk szárított borsikafű (csombor), 1 tk szárított citromfű, vagy néhány szál frissen, 1 evőkanál szárított menta, vagy 6-8 kisebb levél frissen, egy kis koriander zöld

TIPP: Ha babáknak készül, akkor a fűszerek: pár facsarás citromlé, 1 tk szárított borsikafű, 1 tk szárított citromfű, esetleg mutatóba egy kis koriander zöld

 

Elkészítés:

 

Mindkét változat ugyanúgy készül. A fehérrépát megtisztítva, apróra kockázva picit sózott vízben felteszem főzni. Párolni is lehet szűrőben, de főző vagy párolóvizét tartsuk meg. Ha elkészült, a felolvadt gesztenyemasszával együtt botmixerrel pürésítem, és apránként adagolva hozzá a főzővizet, beállítom az állagát, majd fűszerezem, és meglocsolom olívaolajjal.

 

TIPP: Batonra vágott sárgarépával, uborkával, karalábéval nagyon jó mártogatni. A gyerekeim szeretik, ha szívsalátába csomagolom gránátalmával (ennyi kompromisszumot még engednek nekem, csak legyen a közelben az édesapjuk kovászos lepénye is). 

 

Még több mártogatós a blogon:

 

Vöröslencse hummusz babáknak

Polenta figurák kétféle mártogatóssal

Gyerekbarát diós grúz céklakrém 

Szedres cékla mártogatós

Bolti helyett 3 házi májpástétom a kicsiknek

Zöldséges röszti baba majonézzel 

 

 

 

 

 



A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr6914792840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása