Gondolj arra, aki most szült! Gyerekágyas segítségek és 13 ételtípus, ami áldás a kismamának

unnamed_2.jpg

Március óta elszigetelve kell élnünk, de babák akkor is születnek, és a gyerekágyas hat hét akkor is egy nagyon érzékeny időszak az új családok életében. Hihetetlen jól tud esni szülés után, ha a szerettek készülnek pár jó falattal, és ha kell, elviszik, elküldik valami módon. A komatál az egyik legkedvesebb, régi népszokásunk, hogy az anya tudjon pihenni, felépülni, szoptatni. Ma már sajnos minden téren kevesebb figyelem jut az anyáknak, ezt én is tapasztaltam. Pedig egy marokkói mondás szerint “az új anya sírja negyven napig nyitva áll.” Ebben a posztban részben a hagyományos gyerekágyi szokásokat idézzük fel Hegedűs Viktória postpartum dúlával és ovistárssal, hogy lehessen belőlük ötleteket meríteni. Részben pedig arról szól ez a poszt, hogy milyen ételek segítenek regenerálódni és szoptatni, és mely ételekből jut a baba is rengeteg tápanyagokhoz. Összegyűjtöttem a szülés utáni hetek áldásos ételeit, illetve ötleteket alapanyag választásra, fűszerezésre. A  gyógyító makrobiotikus étrendről is só esik Sebestyén Szilvia segítségével. Nemcsak vegán kismamáknak lehet érdekes. 

 

Anyává válni az életünknek egy olyan testi, hormonális, lelki, spirituális újraprogramozását jelenti, amire ilyen mélységekben és összetetten más élethelyzetek talán nem is képesek. Apává válni is hasonló, leszámítva a testi vonatkozásokat. Ezzel valahogyan nem mindig van tisztában a környezet, amikor a sablon kérdéseket felteszi szülés után: Jó baba (vajon mitől jó vagy rossz egy baba)? Van elég tej? 

 

A régi nagycsaládos modell helyett sokkal jellemzőbb, hogy nukleáris családok vannak, és két emberre hárul minden feladat. Régebben a kisbabás családok közössége támogatta az anyákat, a főzésből, mosásból, takarításból kivették a részüket, és fontosnak tartották, hogy a gyerekágy szóösszetételt hagyományosan értelmezve lehetőséget teremtsenek arra, hogy az anya minél több pihenés közben a babára hangolódhasson. A pihenésnek a tejserkentésben óriási jelentősége van, sajnos azt nem pótolja az acai bogyós proteinturmix. 

 

Az apákról sem csupán úgy gondoskodtak, hogy megszervezték a tejfakasztó bulijukat, hanem a teendőikből is átvállaltak. Valószínűleg kevesebb új apa élte az első időszakot annyi kétség közt, mint manapság, amikor a csecsemőgondozásban jobban kiveszi a részét, és nagyobb felelősség is hárul rá. 

 

Két hétig otthon

 

Az első szülésem után anyósom kérte, két hétig ne menjek ki a lakásból, pedig eszem ágában sem volt feküdni. Azt mondta, ahhoz, hogy a belső szervek a helyükre rendeződjenek, a szülés sebei regenerálódjanak, és legyen elég tejem, nagyon sok pihenés kell. Addig mindenben segített, még az éjjeli szoptatások idején is odaült mellém, ha bármire szükségem lenne. Mint egy Almodovar-filmben a női összetartás. Még így is nagyon nehezen indult a tejem, kínlódtam, masszíroztam, fejtem éjjel-nappal. 

 

Azt, hogy ez a fajta gyerekágyas gondoskodás mennyit is ér, igazán most, a harmadik gyermekünk januári születése után értettem meg, amikor a téli betegségek és egyéb családi akadályok miatt segítség nélkül nyomtuk végig a gyerekágyi heteket. Hálás vagyok a testemnek, amiért bírta a kiképzést, ami a két nagyobb mellett a kicsivel együtt jár, és az éjszakázást. Egy héttel a szülés után a hasam már olyan volt, mint újkorában, de azért belül érezhetően lassabban regenerálódtam.

 

Mi is lehet nagy segítség az első hetekben? 

 

Például a komatál

3120132.jpg

Komatál érkezik (forrás: Netfolk blog)

 

A komatál egyike azoknak a gesztusoknak ilyenkor, amelyek túlmutatnak a “ szólj, ha bármiben segíthetek” szimbolikus felajánláson, és tényleges segítséget nyújtanak. A hagyomány szerint a baba születése után 12 napig a barátok, rokonok, szomszédok naponta friss, főtt ételt vittek a családnak. Ezt akár a gyerekágyas időszak templomi lezárásáig, az asszonyavatásig is tették, ha szükség volt rá. Tavaly a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezte a hagyomány újraélesztését Komatál programjával , amely több cél mellett a helyi közösségek érzékenyítésére koncentrált. 

 

A tálat feldíszítették, körbevitték a falun és mindenki énekelt

hegedusviki.jpg

 Hegedűs Viktória posztpartum dúla

 

“A gyermekáldás nagy ünnep volt a családokban, és a keresztszülőket már jóval a szülés előtt felkérték, ami nagy kitüntetést jelentett. A keresztelő után a szülők és a keresztszülők egymást nem a keresztnevükön, hanem “komámnak” szólították. A göcseji népszokások szerint amint a komajelölt pár értesült a gyermek születéséről, összekészítették a komakosarat, amiben aztán hét napig vitték az ételeket az új anyának és a családjának. Ez kizárólag erre a célra, különlegesen szépen font, fejen hordható kerekkosár volt. Az ételeket is olyan díszes cserép-, vagy porcelánedényben vitték, amit máskor nem használtak. Innen ered a komatál kifejezés. 

 

Gyakorta nemcsak a leendő keresztszülők, hanem más rokonok, szomszédok, barátok is vittek finomságokat a gyermekágyas anyának. Baranyában szokás volt az is, hogy mielőtt az újszülöttes házhoz értek volna, a komatálattöbbször körbevitték a falun , így mutatva be az ételt a falubelieknek és a Mindeneknek. 

 

A kapuba kiállók köszöntése örömmel, jókívánsággal rezegte át az ételt, amely így nemcsak az új anya és a gyermeke testét, hanem a lelkét is táplálta. A falu ily módon is befogadta a gyermeket a közösségbe” - meséli Hegedűs Viktória gyermekágyas dúla, önkéntes szoptatási és gyermekágyas segítő, aki maga is meglepi kismamáit szülés után néhány finomságával. Arról, hogy nekem mit készített, ennek a posztnak a második részében lesz szó. 

 

Vikit a gyerekágyi időszakhoz kapcsolódó magyar hagyományokról kérdeztem, köztük a gasztro figyelmességekről, majd rátértünk arra, hogy az egyes kultúrákban hogyan szokás segíteni a frissen szült anyákat. A neten fellelhető információk mellett néphagyományaink egyik forrása Bernád Ilona okleveles szülésznő, természetgyógyász, néprajzkutató Isteni folyamat című könyve. 

 

Muszáj kifeküdni a szülést, mert az később benyújthatja a számlát

 

“Régebben a szülések a bábák segítségével otthon, a tiszta szobában zajlottak, majd a gyermekágy első 2-3 hetében itt feküdt, pihent az anya a babával. A kultúránk alapvető ismeretei közé tartozott, hogy mire is van szüksége az anyának a felépüléshez és a későbbi hosszú, egészséges élethez. Az anya pihenése, fekvése az első hetekben elsődleges szempont volt, nem véletlenül hívjuk a szülés utáni, postpartum időszakot gyermekágynak, vagy boldogasszony ágyának, utalva a fekvés fontosságára az első hetekben. Azt mondták, ha az anya nem fekszi ki rendesen a gyermekágyat, még egyszer ki kell majd feküdnie, illetve hogy idősebb asszonyként emiatt lábfájós lehet. “

 

“Az új anya pihenését nemcsak az egészségének megőrzése miatt, hanem azért is szorgalmazták, mert tudatában voltak annak, hogy az anyává válás-átváltozás misztériuma leginkább nyugodt körülmények között tud megtörténni. Fontos volt időt hagyni az anya és a baba egymásra hangolódására, amely így a szoptatás sikerét is megalapozta. Akkoriban még természetes volt az a felfogás, miszerint az anyára és a babára energetikai egységként tekintettek, így tudták, hogy ha az anya jól van, a baba is jól van. “

 

A bába minden nap masszírozott, gyógynövényes fürdőt készített 

 

“Ezt szem előtt tartva a nőrokonok, az új anya édesanyja, anyósa, testvérei, sógornői, de a szomszédok is felváltva segítették a gyermekágyast. A szülést követően nem hagyták magára. Lefektették a tiszta szobában, beosztották egymás között a főzést, minden nap ment hozzá valaki, virágot is vittek, valamint ruhácskát a babának. Aki látogatni ment, ünnepelte az anyát a babával együtt. Az első két hétben a bába is mindennap látogatást tett: gyógynövényes fürdőt készített az anyának, aztán szappanos kézzel „megkente”, megmasszírozta, majd háziszőttes törülközővel felkötötte a hasát. A babát is megfürösztötte és segített a szoptatásban. Természetes volt tehát, hogy figyeltek az anyára, óvták, segítették őt. Az első 2-3 hétben nem volt tanácsos felkelni.”

 

Szomorúan hallgattam mindezt, mert most melyik kismama teheti meg, hogy szülése után hetekig pihen és a közössége ellátja mindennel? De nem csak nálunk volt jellemző, hogy giga szeretettel vették körül az anyákat, hanem a tradícionális kultúrákban ma is élnek ezek a szokások. 

 

Szokások a világ más tájairól: az anyát melegen kell tartani!

unnamed_1.jpg

Aki engem melegen tartott  

 

“Bár a világ rendkívül sokszínű, az új anya támogatásának, gyógyulásának elősegítésére a legtöbb kultúrában nagyon hasonló módszereket alkalmaznak. Szinte mindenhol jellemző a frissen szült anya pihenésének biztosítása, a könnyen emészthető, tápláló ételek és italok kínálása, a masszázs, gyógynövényes fürdő/hammam rituálé, csontok zárása/összehúzása. 

 

Ami leginkább szembeötlő, hogy ugyanígy szinte minden országban kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a gyermekágyas anyát melegen tartsák mindig. Még a hazánknál jóval melegebb éghajlatokon (pl. Marokkóban, Indiában) is hangsúlyos intelem, hogy a szülés után mindig legyen az anya jól felöltözve, viseljen zoknit, óvja a fejét a huzattól még akkor is, ha éppen forró nyár van. A magyar hagyományokban ez a szemlélet leginkább a meleg ételek kínálásában mutatkozik meg. Napjainkban viszont nem ritka, hogy jeges borogatást javasolnak a gáttáji sérülések gyógyítására. Ez a legtöbb tradicionális kultúrábanelképzelhetetlen gyakorlat. “

 

Vikire a marokkói hagyományok megismerése tett leginkább mély benyomást, ezért marokkói mentortól, Layla B. Rachidtól is tanult a The Nafsa Project School kurzusán. Az alapító célja visszaállítani a gyermekágyas időszak jelentőségét, és elérni azt, hogy jelen világban az anyák újra a figyelem középpontjába  kerüljenek. Nagyon érdekes dolgokat mesélt, így erre is kitérünk. 

 

Az anya sírja negyven napig nyitva áll

 

“A marokkói hagyományok továbbra is élnek, és a szülés utáni időszakra vonatkozó gondoskodás teljes egészében fennmaradt a mai napig a marokkói hagyományos bábáknak (quabla-knak) köszönhetően. Layla B. ebből egy kerek egész rendszert alkotott, amelynek középpontjában az új anya  (Nafsa vagy Nfissa) támogatása, gyógyítása, ünneplése áll. Hátborzongatóan pontosan határozza meg a marokkói hagyomány, hogy „az új anya sírja 40 napig nyitva áll”, utalva ezzel a szülés utáni hetek sebezhetőségére. Rendkívül fontos, hogy ebben az érzékeny időszakban vigyázzuk őt, gondoskodjunk róla.

 

 A frissen szült anyát, avagy a Nafsát a nőrokonok, bábák segítették, gyógyították, többek között lélek- és testfrissítő hammam kezeléssel, masszázzsal, csontok zárása szertartással. Ezenkívül egészséges, tápláló és melegítő hatású ételeket főztek neki. Amikor pedig a Nafsa már kellően megerősödött, úgy ünnepelték, mint egy menyasszonyt: gyönyörű hófehér csipkés új ruhát kapott, kisminkelték, felékszerezték, hogy az életadás csodája után valóban királynőnek érezhesse magát. Ünnepséget rendeztek a tiszteletére. Engem nagyon magával ragadott a törődés, gondoskodás, gyógyítás és ünneplés ezen egysége.’”

 

Az indián fűszeres forró csokitól az indiai gyömbérlééig

chai01_fin_2.jpg

Gyömbéres chai latte szoptatás- és gyerekbarát verzióban  

Rátérve a gyerekágyas ételekre szintén nagyon hasonló tradíciók voltak jellemzőek: a bőséges, meleg levesek, italok, a könnyen emészthető ételek. “Az emésztőrendszert nem terheljük le nehéz ételekkel, a szervezet több energiát tud a gyógyulás, regenerálódás folyamatára fordítani” - mondta Viki, aki szerint az itthoni hagyományokban egyetlen olyan étel szerepel ilyenkor a repertoárban, ami puffasztó lehet: a töltött káposzta. 

 

“A könnyű kásákat Kenyában, Marokkóban is kiemelten javasolják. Boszniában a frissen szült anya első étele hagyományosan a rántotta és egy különleges pite, amely sajttal, tejföllel és vajjal készül. Az indián hagyományokban a frissen szült anyák először halat ettek és forró csokoládét ittak melengető fűszerekkel (fahéj, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió, akár fekete bors). Ezenkívül a csontvelő is kiemelt superfoodnak számított kollagéntartalma miatt. 

Az indiaiak sok olajos magvat, szárított gyümölcsöt és ghee-t adnak a kismamának már a szülés előtti időszakban és a szülést követően is. Náluk is javasolt a napi 1-2 pohárnyi tej elfogyasztása és a gyömbérlé is kedvelt.

 

A maja kultúrában szülés után közvetlenül pirított kukorica tortillát kínáltak az anyának. Érdekesség, hogy csirke helyett tyúkot vágtak a gyermekágyasnak, mert a tyúk húsa a csirkéével ellentétben melegnek számít.”



Annak, aki segíteni szeretne a gyerekágyas anyának, a következőkben összegyűjtöttem azokat az ételtípusokat, alapanyagokat, fűszereket, italokat, amelyek jót tesznek majd neki a regenerálódáshoz és a szoptatást is segítik. 

 

Minden, ami meleg és szaftos 

 

Ez az egyik legjobb időszak a curry-k, raguk, egytálételek rendelésére a szerettektől a fentebb már említett érvek alapján. 



  1. Levesek minden mennyiségben

ramen05_fin.jpg

 Ünnepi gazdagon - recept itt

 

A zöldséglevesek mellett főleg a klasszikus, csont alaplével készült levesek nagyon jók. Több okból is: 

 

A  csontokból kifőtt ásványi anyagok nagyon jól jönnek a szülés utáni regenerációhoz

 

A csontlé remek forrása a kollagéntípusú fehérjéknek. Ezek a testben legnagyobb arányban előforduló fehérjék, amelyek izmokat, ízületeket, szalagokat, porcokat kötnek össze. Amellett, hogy a test ragasztóanyagai, a bőr rugalmasságának, és perifériás keringésének őrei, illetve a bél nyálkahártyáját védik, erősítik. Újabb kutatások szerint új idegsejtek képződését is segítik. Az emésztés során ezek, a nagy méretű fehérjék kisebb alkotóelemekre, peptidekre bomlanak, azok pedig amonisavakra (glicin, glutaminsav és néhány más), amelyek a bélben, a bőrben és ízületekben barátian hatnak.

 

Tápláló levesbetétek: gomba, zöldségek, esetleg alga

 

Ha gombát is teszünk a levesbe, az plusz, növényi kollagénforrást jelenthet. Csontos apróhalakkal még inkább fokozható a tápanyag-tartalom. 

 

A levesekben főtt zöldségek további ásványi anyagokat engednek a rendszerbe, és ha frissen adunk hozzájuk zöldfűszereket, akkor azok az emésztést segítő hatásukon (itt írtam erről bővebben) kívül antioxidánssal is ellátják a kismamát.

 

Nálam az első szülés után nehezen beinduló tej sürgetésére az egyik legjobb megoldás a borscs leves volt, amelyben a vérképzést is segítő cékla és a kapor remekül dolgozik. 

 

Az alga is nagy jóság ilyenkor. Tengerszegény ország lévén nálunk nem terem, így az ökológiai lábnyoma sajnos nagy, de általánosságban jó természetes  B-vitamin, antioxidáns és kiemelt jódforrás. Az egyik legelterjedtebb fajtája, amit kaphatunk, a spirulina. Ezt a mikroalgát többnyire por formában csomagolják, és levesekbe, főzelékekbe, kásákba szórható: lágy íze van és csodás zöld színt ad az ételeknek. 



Vegán kismamáknak csontlé helyett jöhet a miszó 

 

A szója nem tartozik a legegészségesebb alapanyagok közé, de ha sikerül hagyományosan fermentált, szójababból készült miszót szerezni, abban sok a tápanyag, amelyet az érés folyamatának hála. A japán konyhában elterjedt miszópasztát főtt szójababból készítik, majd tengeri sóval erjesztik fahordókban egy koji nevű, spéci nemespenészspóra segítségével. Egyes fajták akár éveken át is érhetnek a tárolóban. 

 

Minőségétől függően a paszta B-vitaminokat, káliumot, rezet, magnéziumot, cinket tartalmaz, és nagyon könnyen használható zöldséglevesek ízesítésére. Egy paszta önmagában nagyon tömény, érdemes kisebb darabokban felhasználni néhány hét alatt. Mártógatósok ízesítésére, vagy stir fry vagy más, wokban sült ételek szószához, és pirított rizshez  is pompás. 

 

 2. Smoothie-k, cukormentes italok

 

izesitett_viz02_fin_1.jpg

 Miért egészségesebb az ízesített víz, mint a gyümölcslé?

 

A szoptatáskor érezhető szomjhalál megelőzésére feltétlenül ajánlhatók. Egy újszülött átlagosan napi 8-12 alkalommal szopik, és bár eleinte keveset, az anyatej beindítása és fenntartása az emésztő és hormonrendszerünk számára is nagy munka. Szoptatás idején akár 3-4 liter folyadékot is célszerű valamilyen formában legurítani: a vízen kívül például rostokat is tartalmazó, friss smoothie-k, gyümölcsteák, gyógyteák, levesek formájában. A gyümölcslevek kevésbé jók, inkább a higított direktlevek, ízesített vizek (erről itt írok bővebben), vagy akár a külön erre a célra készült keverékek, mint például a Babylove Mamazeit itala (sűrítményekből készül, hozzáadott ásványi anyagokkal, amelyek nem mind a legjobban hasznosul Van, akinek az alkoholmentes sörök, például a Karamalz a kedvence ilyenkor (nekem nem annyira, inkább a házi chai latte variációk). 

 

3. Édeskömény tea és más gyógynövények

 

babamasala02_fin.jpg

Krémes, vaníliás chai masala - recept 

 

A gyógynövény teák közül a klasszikus édeskömény tea, mint szoptatást segítő tea azért is remek választás, mert puffadás ellen is használható, ami segítség a hasfájós kisbabáknak.  Akár ezt is lehet fűszerekkel megbolondítani a kismama kényeztetésére. Az előbb említett chai latte fűszerei, többek közt a kurkuma, a gyömbér, fahéj (abból is a cejloni), szegfűszeg is gyulladáscsökkentő hatású.

 

Az édesköményhez hasonló hatású az ánizs, ami amellett vírusölő és étvágyjavító hatással is bír. Szintén vírusölő a citromfű, ami tejserkentő, kedélyjavító hatásával is segít. Ezek mellett kaphatók kifejezetten szoptatós teakeveréket, például a Herbária Laktoherbje, a Mecsek  (csipkebogyót is tartalmaz) vagy a Gyógyfű (barátcserjét és a máj barátjaként is ismert máriatövist is tartalmaz) Tejszaporító teakeveréke. Édesköménymentes az Ukko Szoptatós teakeveréke (almát, céklát, kaprot, illetve ánizst tartalmazó roiboos-tea). 


4. Zabkása és teljes értékű gabonák

 

almas_zabkasa01_fin.jpg

 Kardamomos almás zabkása

 

A zab a leginkább melegítő hatású gabonák közé tartozik, erre a kínai ötelemes étrend is utal, és az egyik legjobb tejserkentő gabona. Tartalmaz vasat, az immunrendszer működéséhez szükséges cinket, illetve béta-glükánt, a csontokat és vázat kényeztető kalciumot, illetve B-vitaminokat, többek közt folátot. Polifenoljaival a degeneratív betegségek ellen véd, segít javítani a vérzsír-profilt, és vízoldékony rost tartalma miatt jelentősebb vércukor kilengés nélkül, egyenletesen, hosszabb időre laktat. 

 

Szüléseim utáni napokban hagyomány lett nálunk, hogy a férjem (és most már a két nagyobbik gyerkőc is) elkészíti nekem azt a tejserkentő zabgolyót, amely  segít a tej beindításához. Nem hittem benne, de tapasztaltam, hogy tényleg működik. Két másik gabona van még, amelyiknél éreztem, hogy megdobja a tejtermelést: a köles és a hajdina. Másoktól a barnarizs laktációs áldásairól hallottam. Hajrá tehát kölesrizottók, kásák és más, gabonás egytálételek!

 

5. A vérképzést segítő alapanyagok, mint máj, cékla

 

ceklasrizotto02_fin_2.jpg

Céklás vegán kölesrizottó -recept 

 

A szülés után a vasraktárak visszatöltése nemcsak azért fontosak, mert a háziorvos pár hónap múlva úgyis be akar majd utalni egy laborra, hanem mert a szoptatásnak is jelentős a vasigénye. Az anyatej a babát fél éves koráig remekül ellátja vérképző mikroelemekkel. Az állati szövetekben található hem vas jól  felszívódó és hasznosuló forrás, ezt a belsőségekből, májból, szívből, lépből, illetve húsokból (például a kacsa, liba nagyon jó ebben), tojássárgájából, tengeri ételekből szerezhető be. De a növényi vasforrások is fontosak, például a cékla, és a sötétzöld leveles zöldségek. A vérképzésnek egyébként a B-vitaminok és réz is fontos elemei. Ez utóbbi a májon kívül például a szezámmagban, olajos magokban, tengeri puhatestűekben, hajdinában, kucsmagombában, kelfélékben lelhető fel.   

 

6. Még egy jó ok a halevésre

 

de_nes_do_ra_30_of_32_2.jpg

 Citromfüves halgombóc curry - recept

 

A hal több kultúrában is  szerepel a  hagyományos posztpartum alapanyagok közt, mivel ebben az időszakban jól jönnek a könnyen emészthető fehérjeforrások. Ez még egy ok arra, hogy útba ejtsük a halaspultot. A másik ok, hogy a halak csodás tápanyagforrások, a zsírosabb, és bőrükkel együtt elkészített halak főleg Omega-3 zsírsavakban gazdagok. Ezeken belül is a szív és érrendszer és az agy fontos tápanyagai az EPA és a DHA, amelyek ugyanúgy a baba fejlődését is segítik. 

 

Hazai halaink közül a pisztráng, busa remekelnek, de a harcsa és ponty is jó (ez utóbbi kollagénnel is jól áll). A hideg vízi tengeri halak, mint például a lazac, a hering, a makréla, a szardella és a szardínia jó választás még. A terhesség során ajánlott kerülni a nagytest tengeri halakat, mint például tonhal, vagy kardhal a testükben felhalmozódó nehézfémek lehetséges előfordulása miatt: ez a szoptatás idejére is érvényes. 

 

7. A tojássárgája, mint mineral komplex

 

karfioltortilla01_fin_1.jpg

 Karfiol tortilla - recept

 

A tojásfehérjét allergizáló hatása miatt sokan nem tolerálják, a sárgájában ugyanakkor sok jóság van: többek közt E-vitamint, D-vitamint és többféle B-vitamint tartalmaz. Amiből pedig a leginkább koncentrált mennyiséget tartalmaz, az a kolin. A B-vitaminokhoz hasonló mikrotápanyag membránépítő, és nagyon fontos szerepet játszik többek közt az anyagcserében, a sejtek közti kommunikációban, ingerületátvitelben. A baba agyának, idegrendszerének, neuro-endokrin rendszerének fejlődését segíthetjük vele. A tojáson kívül a kaviár és a csirkemáj is jó kolin-forrás, és megtalálható a quinoában, karfiolban is. 

 

8. Nyers zöldségek: enzimek és kalcium

 

karalabe_pure01_fin_1_1.jpg

 Retekleveles pesztó- recept

 

Vannak ugyan zöldségek, amelyek tápanyagtartalma jobban érvényesül, ha hőkezeljük, például a sütőtök, vagy a sárgarépa, és a paradicsom likopin tartalma is jobban hasznosul sütés-főzés után. A spenótot, sóskát az oxálsav-tartalmuk miatt érdemes főzni. És igaz az is, hogy a posztpartum időszakban a meleg ételek a legjobbak, de nyers zöldségekre is szükség van. Többek közt a szerveink működéséhez szükséges enzimekhez juthatunk belőlük.  A saláták, zöld leveles zöldségek B-vitaminokat, többek közt folátot tartalmaznak, az A-vitamin előanyagait, és K-vitamint. Kalcium tartalmuk is említést érdemel, amelynek beépülését a csontokba a szervezet D3 és K2 vitamin ellátottsága segíti. 

 

9. Aki teheti, ne hagyja ki a K-betűseket!

 piritott_kel03_fin_2.jpg

Lazac, narancsos sütőtök püré, fodroskel csipsz 

 

A szoptatás idejére vonatkozó tiltásokat általános érvényűként kezelni sokszor túlzás, mert olyan, nagy tápanyagsűrűségű zöldségek is átmeneti embargó alá tudnak esni, mint a keresztesvirágzatúak közé tartozó brokkoli, karfiol, kelbimbó, vagy fodros kel. Ezek nem mindenkinek okoznak emésztési problémát, és nem törvényszerű, hogy a babáknak hasfájós napot szerzünk velük. 

 

Ami általánosságban jól jöhet, ha a magas Fodmap tartalmú élelmiszereket inkább kerüljük ebben az időszakban, amelyek sokaknál okozhatnak puffadást, emésztési problémákat. Ez azokat a szénhidrátokat, cukrokat, rostokat jelenti, amelyek emésztése a vastagbélben ér véget, és az ott élő baktériumok erjesztik. Ezek közé tartoznak a magas fruktóz tartalmú gyümölcsök, a tejtermékek, a teljes kiőrlésű gabonák egy része, némely hüvelyesek, illetve az alternatív édesítésre használt cukoralkoholok. Ugyanakkor a K-betűsök közt számon tartott csapat egy része, mint brokkoli, vagy kelbimbó, fodros kel az alacsony kategóriába tartozik. Egy részletes lista itt található

Magyarul pedig Bartha Ákos és Mezei Elmira tavaly megjelent könyvét ajánlom jó szívvel. 



10. Kapor, petrezselyem, koriander és más zöldfűszerek

 

zellertocsni01_fin.jpg

 Zöldfűszeres zellertócsni, medvehagymás hajdina - recept

 

A zöldfűszerek szuper egészségesek és olcsók (itt írtam róluk, a használhatóságukról bővebben). Azok közül is a toplistás, szoptatóbarát fűszerünk a kapor:  A, B, E-vitamintartalma és ásványi anyagai miatt ajánlatos lenne minél gyakrabban fűszerezni vele. Szélhajtó hatása miatt babos, és káposztás ételekhez nagyon jól jön, ahogyan a kömény is. Tea vagy illóolaj formában többféle panaszt kezel az álmatlanságtól a görcsökig.

 

A már említett édeskömény amellett, hogy az anyáknak szuper, a kisbabák számára az anyatej emésztését segíti, a gázképződést gátolja, és segít felépíteni a bélflórát. Étvágytalanság ellen is szokták ajánlani.

 

A koriander friss hajtásai jó C-vitamin, magnézium és vas-források. A belélegzett és élelmiszerekkel a szervezetbe került nehézfémek nyomait takarítja. A petrezselyem a korianderhez hasonlóan jó ásványi anyag forrás, és antioxidáns tartalma miatt bőven szórjuk meg a kismamák ételeit vele. 

 

11. Banán és társai: minden, amiben magnézium van 

 

banankenyer_fin_2.jpg

Fügés banánkenyér - recept

 

Amellett, hogy az izmok, az idegrendszer és az anyagcsere-folyamatok és fehérje-szintézis fontos ásványi anyagáról van szó, abban is nagy segítség a magnézium, hogy jobban bírjuk vele az éjszakázást, és a kialvatlanságot. Nagyon sok zöldség, gyümölcs tartalmazza, többek közt a nyers kakaó, banán, zab, teljes kiőrlésű gabonák, barnarizs, hüvelyesek, brokkoli és zöld leveles zöldségek.

 

12. Kurkuma, gyömbér, fahéj és aromás barátai

 

chickentikka03_fin.jpg

Melengető és szoptatásbarát csirke tikka masala 

 

Az erősen fűszeres ételektől a szoptatás kezdetén óva intik az anyákat, de ha egyes fűszereket kis mennyiségben használunk, akkor a tej serkentésére is Alkalmasak. A kurkuma, a római kömény, az édeskömény ezek közé tartozik, és külföldi források alapján a kardamom, a fahéj és a görögszéna is segít fokozni a tejtermelést, ahogy erről a szoptatásbarát csirke tikka masala receptemben is írtam.  A gyömbér pedig melegítő és gyulladáscsökkentő hatása miatt is szoptatásbarát. Egy lágy curry jó választás ilyenkor, mert folyadékban gazdag, szaftos, sok zöldségnek helyet adó, melegítő hatású étel. 




13. Inspirálódjunk a marbiotikából!

1004002_591564480866157_1058438446_n.jpg

Sebestyén Szilvia (fotó: FB-profil) 

 

“Az általános makrobiotikus étrend az egész szervezetre jó hatással van, így az anyatej képződésére is” - állítja Sebestyén Szilvia makrobiotikus táplálkozási szakértő, a Makrobiotika az egészséges és harmonikus életért című könyv szerzője, aki saját krónikus betegségeit  és  azok fájdalmait gyógyítva győződött meg a táplálkozási rendszer gyógyhatásairól.  Ez a gabonákat tekinti a legmegfelelőbb alapételnek, amelyeket kombinál kisebb arányban zöldségekkel, hüvelyesekkel, az olajos magvakkal, fermentált zöldségekkel és a gyümölcsökkel. Az állati fehérjék közül egyedül a halat támogatja, de itt most a gabonákra, növényekre koncentrálunk. 

 

Egy főétel négy részből áll: 40-60 %-a lehetőleg gluténmentes gabona, ami lehet például kerekszemű barna rizs, köles, hajdina, cirok. “Ezeknek, a lassú felszívódású gabonáknak a napi fogyasztása erőt ad, és a gyors regenerálásban segít.” 30-40%-a zöldség, 15 %-a növényi fehérje: bab, lencse, borsófélék, kukorica, vagy hal mint állati fehérje, 5 %-a pedig savanyú saláta: ez legtöbbször sóval erjesztett, azaz laktofermentált zöldség. “Aki ebből a négy részből elhagy bármit, az észreveszi hogy hiányállapota lesz, sóvárgása abból a részből, amit kihagyott. Lehet, ez fehérje, szénhidrát, zöldségfogás vagy savanyúságféle.” 

 

A kiegészítő alapanyagok közé tartoznak a gyümölcsök, magok és a fűszerek. Az édességek gabona és gyümölcsalapúak, rizssziruppal édesítve. A makrobiotika többek közt azért is érdekes ebben a gyűjteményben, mert női hormonális egyensúlytalanságok esetén hatékony. És azért is, mert napi szinten ajánlja a lencse-, illetve babféléket, amelyektől óva intik a szoptatós anyákat. Azt viszont minden ajánlás hangsúlyozza, hogy elegendő fehérjét vegyenek magukhoz, mert az nagyon kell a babának is. Szilvia szerint maga az étrend lehet megoldás arra, hogy a hüvelyesek ne okozzanak puffadást, így a növényi alapon étkezők is elég fehérjéhez juthatnak. 

 

Növényi fehérjeforrások

 

“A nők igazi fehérjeforrása a bab, ami támogatja a női reproduktív szervek regenerálódását, az egészség fenntartását. Amikor valaki puffad a babféléktől, akkor a tápcsatornája nem tiszta. Lehet az az oka, hogy  tejtermékeket és állati fehérjét fogyasztott. Ezek a tápcsatornában lévő lerakódásokban élő baktériumok anyagcseréjét teszik lehetővé, amelyek  toxikus anyagokat, gázokat engednek a bélbe. Ekkor kellemetlen érzést, puffadást tapasztalhat a kismama. A gluténmentes gabonák reggeli fogyasztása tisztítja a bélrendszert. Napközben és vacsorára lehet az ezeknek lisztjéből készült tésztáit is lehet választani.” 

 

Eszerint a táplálkozási rendszer szerint különbözik  a gyerekkori, a menstruáció idején ideális, a várandós/szoptatós és a változókori női étrend, mert minden élethelyzetnek más a tápanyag szükséglete. A szülés utáni időszak a melegítő gabonákról és az ásványi anyagokban gazdag zöldségekről szól. 

 

A poszt következő részében bemutatom majd azokat a finomságokat, amelyeket a januári szülésem után kaptam a férjemtől, barátnőmtől és néhány ovis anyatárstól, mert ezekből jó ötleteleket lehet meríteni, hogy mivel készüljünk a gyerekágyi időszakra. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr2115657382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.