Úgy kezdődött, hogy a Shape of the water (A víz érintése) című filmet nézve megfogadtam,  egyszer majd én is kikísérletezem a benne szereplő, elsöprően méregzöld key lime pie-t. Aztán ahogy közeledett a születésnapom, és a citromtorták iránti vágyam erősödött, először az ételszínezék gondolatáról tettem le, majd pedig arra gondolva, úgyis elsősorban a gyerekeimnek sütök, fontolgatni kezdtem, hogyan lehetne több zöldséggel, gyümölccsel tuningolni. Végül így kelt egybe a sült sárgarépa a citrommal, az alma a mákkal a saját, de gyerekbarát szülinapi tortámban.

Vannak mérföldkövek az életben. A matek érettségit például annak tekintettem, de az első  sátrazós fesztiválozást, és az első saját paradicsomszószos spagettimet is. Hasonlóan izgultam az elsőként rendezett szülinapi gyerekzsúr előtt is, amire csupa színes és egészséges ételt terveztem. Kislányomnál az ötödik szülinap lett a mérföldkő, ami előtt kérte, hadd hívjon meg az óvodástársai közül néhányat, és azoknak a kistestvéreit, és szüleit is. A csapat 2-42 éves korú, tejérzékenységgel és vegánsággal is gazdagított, színes társaság lett, és ez bizsergetően hatott az alkotókedvemre.  

Elsőáldozásom alkalmából kaptam egy bárány formájú, vaníliakrémes tortát a keresztszüleimtől. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor bárányt fogyasztottam a gyerekkorom során, úgyhogy a rajongásom iránta már későbbi időkből ered. A magyar bárány nagyon jó minőségű, jó részét nem is itthon adják el, de  néhányan tartanak tőle, mert nehéz előre látni, mit kaptunk bárányként, és az elkészítését is nehéznek tartják. Minden bárány-dilemmára kitérek nemsokára, és ajánlok egy egyszerű, több generációs receptet oldalasból, ami mindenféle átalakítás nélkül mehet a babáknak, szülőknek.

Labi, a bőrorrú plüssgorilla nem szereti a spenótot. Erről a napokban panaszkodott nemsokára ötéves gondozója, aki, ha őszinte akar lenni, maga sem rajong érte. Az öccse még úgy sem. Épp ezért szezonjában időnként előkerül ez a remek klorofillforrás, mint kísérleti alany, és próbálok valami olyan fogást készíteni belőle, amit szívesen megesznek. Azzal, hogy a plüssállatok élelmezésével is megbíztak, még komolyabb a felelősség. De azokra is szeretnék gondolni, akik elkezdték az iskolát, és a szüleik minden nap értelmes tízórain ötletelnek.

Robin nyolc-kilenc hónapos volt, amikor édesanyja felvetette nekem, szívesen sütne valamit, ami már komplexebb, mint egy banános zabpelyhes babakeksz, de még teljesen ártatlan.  Akkor jöttem rá, valóban kevés az, a fellelhető édesség recept, ami még nem egy cukros házi süti, és nem is hat elemes, villantós tányérdesszert. Bár szerintem legalább egyéves korig fölösleges az édesség, de jó érzés nekik örömet szerezni. Fárasztó napjaik vannak, egyedül pakolják le a teljes könyvespolcot, szanálják ki a szennyeskosarat, és az elérhető fiókokból a szüleik ruháit ők rendezik át. 

Hiszek a halakban. Sokáig dicsekedhettem is vele, hogy kosztosaim szeretik a halakat, a ropogós halbőrön, a pisztránszemen és uszonyokon is vígan csammogtak, de ennek már vége. Most már szálkás, iszapízű, nyálkás, a bőre kemény, a húsa lágy. A szülő ilyenkor vagy megadja magát Iglo kapitánynak, vagy maga próbál fejleszteni könnyebben fogyasztható halas tartalmakat, bízva az Omega-3 zsírsavak lojalitásában is. Az utóbbi mellett döntöttem. A hal és tökfélék barátságára alapozva próbáltam ki ezt a tökszószos halgombóc curry-t, és ezen a nyáron szerencsére többször visszatérhetett. A receptem a Vidék Íze magazin júliusi számában jelent meg Kállai Márton fotóival.

A házi kecskesajt menő. A Brian életéből pedig régóta tudjuk, hogy boldogok a sajtkészítők, de hogy mi munka, kísérletezés, kudarc, újrakezdés és lemondás van mögötte, pláne két kisgyerek mellett, azt csak sejtettem, mielőtt megismertem volna Bányainé Sárdi Dorottyát. Az egyszemélyes Rozi műhely vezetője férjével a Cserhát közepén, egy önellátó tanyán szeretette volna felnevelni lányait, negyven kecskéről és tizenöt mangalicáról is gondoskodva, de ezt az álmukat el kellett engedniük. A sajtokról viszont nem mondott le, sőt, mindig új ízek és technológiák érdeklik. Sokszor éjjel is dolgozik. A kecskéket egyéniségként tiszteli, a sajtokat megismételhetetlennek tartja. Mindjárt kiderül, miért. Ismerjetek meg egy inspiráló embert!

Misi! A bokraid tele szederrel, málnával, ribizlivel, és láthatóan alig eszed őket - vetettük fel múltkor a szomszédunknak, egy kicsit irigykedve is az impozáns bokraira. Nálunk még csak egy-egy maréknyi bogyó terem az évben elszórva, tavaly óta gondozzuk őket. “Nem eszem valóban, nem vagyok medve.” Szerencsére nálunk a két piszén pisze, kiknek nagy a híre, kapkodja a terméseket, és a gyerekek nagy része, akiket ismerek, ugyancsak szereti a bogyókat. Nagyon hálás feladat ezekkel különböző ételeket feldobni. Szereti a foltisztító is, érezheti, hogy értelmes és komoly munkát végez.

Van egy kis mártogatós mániám. A hozzátáplálás idejétől mindenféle, színes zöldségpürével gletteltem a gyerekek kedvenc kenyerét, rizstallérját, amit kis katonákra vágva önállóan ehettek. A színek, a variálhatóság, és a puha krém együtt bevált, az én szempontomból pedig az volt megnyugtató, hogy rövid idő alatt így sok zöldséget, esetleg hússal, hallal komplettálva és a turmixolással koncentrálva lehet rövid idő alatt a fejlődő szervezetekbe juttatni. A hozzátáplálás időszaka után is tartja magát ez a hagyomány, csak a mártogatósok fűszeresebbek lettek. A zöldségek és gyümölcsök kombinálása is működik, például így, málnás bruschetta formájában.

A minap angusz marhát grilleztünk. Azon ritka alkalmakkor, amikor egy ilyen klasszis turnézik a faszénen, egy illedelmes  köretnek más dolga se lenne, csak meghúzni magát a tányér szélén és vigyázni, nehogy elrontsa a produkciót. De ez valójában nem kevés: kiemelni egy ilyen szép szál alapanyag ízét, pláne mai egoista világunkban vállani azt a másodhegedűsi pozíciót tiszteletreméltó. Felnézek a köretekre, pláne a zöldségköretekre. Íme egy fantasztikusan lila, édeskés, savaskás, ropogós és puha nyári saláta, ami magában is megállja a helyét.